Az Újpesten közlekedő kerékpárosok egyre jobb körülmények között közlekedhetnek. Évről évre javulnak a feltételek, de nagyon fontos lenne, hogy maguk a kerékpárosok is betartsák a rájuk vonatkozó szabályokat.
Az Újpesten közlekedő kerékpárosok egyre jobb körülmények között közlekedhetnek. Számos bicikliút és kerékpáros nyomsáv került kijelölésre és járművüket sem kell őrizetlenül hagyniuk, hiszen a biciklitárolók, támaszok száma is folyamatosan gyarapszik. Az elmúlt években szinte minden újpesti iskolához, óvodához, háziorvosi rendelőhöz, valamint az SZTK és a Tarzan™ Park elé is telepített biciklitárolókat az Önkormányzat, továbbá elkészült a kerékpáros átvezetés a Szilas-patak feletti hídon az Ugró Gyula és az Óceán-árok utca között. A biciklis közlekedés feltételei a jövő évben is tovább javulnak. A felújítás alatt álló Görgey Artúr úton és Tél utca teljes hosszán kerékpársáv kerül majd kialakításra.
A javuló körülmények a kerékpárosoktól is több figyelmet és a szabályok fokozott betartását követeli. Elsődleges fontosságú szabály, amelynek betartására a kerékpárosoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, az a járdán történő kerékpározás. A KRESZ szabályai szerint amennyiben kerékpárút, vagy kerékpárnyom van kijelölve közúton, akkor nem szabad a járdán kerékpározni. Ha a fenti feltételek nem adottak, járdán akkor is csak a gyalogosok akadályozása és veszélyeztetése nélkül, és max. 10km/h óra sebességgel lehet kerékpározni. Sok kellemetlenséget kerülhetünk el, ha kerékpáros és nem kerékpáros jobban figyel egymásra és mindenki a KRESZ szabályainak betartása mellett közlekedik.
D. V.