Újpesti aktualitások

  •  
  •  
  •  

A hónap utolsó keddjén került sor az újpesti képviselő-testület legújabb ülésére. Október 27-én többek közt a Főtér programról, oktatási, szociális és egészségügyi kérdésekről is szó esett.

Az ülés két szomorú bejelentéssel kezdődött. Elhunyt Albrecht Péter, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. vezetője. Albrecht Péter korábban Újpest képviselője, majd 1994-98 között alpolgármestere volt. Az elhunytról Dr. Derce Tamás polgármester emlékezett meg. Albrecht Pétert november 3-án, 13 órakor helyezik örök nyugalomra a Megyeri temetőben.
Később Daróczi Lajos (FIDESZ) kért szót. 58 éves korában elhunyt Pécz József, az újpesti tűzoltóság nyugalmazott tűzoltóezredese, az Észak-pesti Tűzoltóság vezetője. Búcsúztatása november 4-én 10 órakor lesz az Új Köztemetőben. A képviselők néma felállással emlékeztek az elhunytakra.
Napirend előtt került sor egy bizottsági tagsági cserére is. Az Újpestért Egyesület Dr. Kató Balázs, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja helyett Ress Lajost kívánta delegálni. A képviselők egyhangúlag fogadták el a javaslatot, majd Ress Lajos a testület előtt letette esküjét.
A legelső napirendi pont, melyet Belán Beatrix alpolgármester (MSZP) terjesztett elő, intézményvezetői kinevezésről szólt. A több mint egy órán át tartó, zárt ajtók mögötti vita után a testület meghozta döntését: az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola igazgatójának 2009. november 1-től 2015. július 31-ig Sillye Gergelyt nevezték ki.
Dr. Trippon Norbert alpolgármester (MSZP) terjesztette elő a következő napirendi pontot. Idén tavasszal szavazta meg a testület a költségvetési intézmények feladattal nem terhelt pénzmaradványának zárolását. A 2009. I-III. negyedéves teljesítési adatok alapján javasolta az alpolgármester, hogy engedélyezze a testület az intézmények pénzmaradvány-felhasználását, ezzel is növelve az oktatás színvonalát. 28 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadták a javaslatot a képviselők.
Ezt követően az Új Főtérrel kapcsolatos témákról tárgyalt a testület. Dr. Trippon Norbert tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a Főtér programhoz kapcsolódó kétfordulós pályázat első fordulója sikeres volt, majd idén szeptemberben beadásra került a második forduló teljes dokumentációja. A testület korábban elfogadta a Főtér és környéke akcióterületi terv végleges formáját is, melyben meghatározásra került az első ütem feladatainak becsült költsége. Mivel a két forduló között megváltoztak a projekt belső arányai, azokat korrigálni kellett, így csökkent a pályázott összeg. Változás történt az ÁFA-változás miatt is. A testület kezdeményezte az eljáró hatóságnál az ÁFA növekedés kompenzációját, a kérelem szerint a korábbi 750 M Ft támogatási ígérvényt 780 M Ft-ra emelték. A testület döntött arról (19 igen, 1 nem, 11 tartózkodás mellett), hogy a pályázat megvalósításához szükséges 818 M Ft önrészt biztosítja a 2009-2010-es költségvetésében.
A Főtér program kivitelezése folyamatosan az ütemtervnek megfelelően halad, melyet egy műszaki projekt team is figyel, így az önkormányzat minden mennyiségi eltérésről részletes tájékoztatást kap. Szükségessé vált néhány mennyiségi változást a szerződésbe bevezetni. A projektet irányító műszaki csoport szerint a teljes térburkolat alá szükséges úgynevezett CKT (osztályozott murva) alapréteg kiépítése (így a 270 m3 2076 m3-re változik). A tervezett kiülő-terasz, és a katolikus templom főbejáratának átépítése miatt érdemes volna megnövelni a csapadékelvezetést szolgáló folyókák megnövelését, kiszélesítését. A tervdokumentáció szerint 2 méter zöld sáv kerülne a Duna-sétány és a keramitos parkoló közé, ez azonban egy teljes sor parkolóhely megszűnését eredményezné, így a műszaki team a két felület találkozásánál egy 92 fm hosszú monolit folyóka kiépítését javasolja a keramitkövek felhasználásával. A szakértők további hét darab kandelábert javasolnak a végleges tervbe (elsősorban a Városháza és a református templom közötti területre), javasolják továbbá a piac folyamatos működését biztosító ideiglenes közvilágítást is. Mindezen változtatások bruttó 61 M Ft-os többletterhet jelentenének az önkormányzatnak.
Először Wintermantel Zsolt (FIDESZ) kérdezte az alpolgármestert arról, hogy az elfogadott költségvetésben szerepel-e ez a változtatás? Szalma Botond (KDNP) a pályázat kihirdetésének időpontjáról érdeklődött, illetve úgy vélte, ideiglenes közvilágítás most is működik, a piac működése most is megoldott. Nagy István alpolgármester (FIDESZ) úgy vélte: a pályázat résztvevői csak önkormányzatok lehetnek, és a közbeszerzési eljárás esetében az önkormányzatnak ajánlatkérőként kell szerepelnie benne, azonban a Főtér program teljes lebonyolítása és megvalósítása jelenleg a Főtér Kft. feladata az előterjesztés szerint. Nagy István attól tart, egy esetleges EU-s ellenőrzésnél nem tud elszámolni majd ezzel az önkormányzat. Koronka Lajos (FIDESZ) azt kérte, hogy a Duna-sétány és a parkoló közti sávról külön szavazzanak, mivel nem tartotta jó ötletnek, hogy a zöld sáv helyett parkolóhelyek létesüljenek. Ezt követően ismét Szalma Botond kért szólt. A képviselő 337 aláírást gyűjtött az újpestiektől, akik az Egek Királynéja Plébánia előtti betonfal ellen emelték fel szavukat.
A felmerült kérdésekre az alpolgármester válaszolt. Dr. Trippon Norbert megtiszteltetésnek érezte, hogy az újpestiek figyelik a Főtér program kivitelezését, és örül annak is, hogy egy ügyért cselekszenek. A betonfal (pervola) jelenleg valóban befejezetlen, de Dr. Trippon Norbert a lakók türelmét kérte, illetve felajánlotta, hogy megtekinthetik annak látványtervét. A Duna-sétánnyal kapcsolatban úgy válaszolt: sok helyen azt olvasta, hogy rossz a parkolás a piac környékén; ha így is kevés a parkoló sokak szerint, nem szabadna újabb helyeket elvenni az autósoktól. Nagy István kérdésére azt felelte az alpolgármester, hogy a törvény szerint a gazdasági társaságok csatlakozhatnak a központosított közbeszerzésekhez. A Főtér programhoz kapcsolódva nyílt közbeszerzésekről van szó, az önkormányzat bízta meg a Főtér Kft-t, hogy az önkormányzat nevében bonyolítsa le azokat. A beérkezett pályázatokat folyamatosan bírálják el, elképzelhető, hogy már novemberben eredményt hirdet a bizottság. Válaszolt a többletköltségekre is: a bruttó 61 M Ft nem pályázható összeg, azt az önkormányzatnak kell biztosítania.
Mivel dr. Trippon Norbert válasza zárszónak minősült, Wintermantel Zsolt pedig szeretett volna reagálni a közben felmerült témákra, a vita megnyitását kérte, azonban 12 igen, 19 nem mellett a képviselők azt elvetették. Szavaztak Koronka Lajos felvetéséről is, miszerint a Duna-sétány kérdéséről külön szavazzanak, azonban azt ugyanilyen arányban (12 igen, 19 nem) vetették el. Végül az eredeti határozati javaslatról szavazott a testület: 19 igen, 2 nem, 8 tartózkodás mellett elfogadták.
Az ezt követő napirendi pontokat vita nélkül tárgyalta a testület. Egy korábbi ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy az önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó intézmények részére élelmiszerek beszerzése tárgyában közbeszerzési eljárást írnak ki. Öt területre nyújthatták be ajánlatukat a pályázók, mely közül az egyik területre vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménytelennek minősült, ezért azt újra kiírták. 28 képviselő értett egyet az előterjesztéssel, egy tartózkodás mellett.
Lezárult a csoportos úszásoktatás szervezése gyermekeknek tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás. Mivel határidőre egy ajánlat érkezett be, melyet – hiánypótlás után – a Bíráló Bizottság elfogadott, eredményesnek nyilvánult az eljárás. 27 képviselő megszavazta, hogy az eljárás nyertesének a Golden Water Kft-t jelöljék meg.
Dr. Vitáris Edit jegyző terjesztette elő a 2010. év belső ellenőrzéséről szóló javaslatot, melyre 27 „igen” voks érkezett. A helyi önkormányzatokra vonatkozó éves belső ellenőrzési tervet a testületnek november 15-ig kell jóváhagynia.
 
(folytatjuk)