Újpesti arc a népszerű klipben

  •  
  •  
  •  

Új szöveg a Bëlga slágeréhez, flashmob és egyenjogúság. Az ELTE Gyógypedagógia Karának hallgatói egy folyamatosan porondon lévő, ám megoldatlan társadalmi problémára rendhagyó módon hívták fel a figyelmet. Az együttes „Az a baj” című számára több fogyatékos csoport segítségével új szöveget írtak, így született meg az „Átértékeled?” című dal, és egy klip, amelyet bő egy hét leforgása alatt közel 57 ezren néztek meg. A filmben egy újpesti srác, Hetrovicz Máté is szerepel.

Miért jövünk zavarba, ha egy vak, siket vagy hátrányos helyzetű emberrel találkozunk? Igen vak, igen süket, igen sánta. Nem kell szépíteni, ők sem teszik. Nem sajnálni kell őket, hanem egyenjogú félként kezelni. Ez az, ami szépen hangzik, mégis nagyon keveseknek megy. Zavarba ejtően topogunk, mosolygunk, mintha az álkedvesség bármit is változtatna a helyzeten. „ Nem hallok, de ez csak egy probléma, ami áthidalható” – mondja egy újpesti srác, Hetrovicz Máté. Máté tavaly az Újpest Arca versenyen is indult, felhívva a figyelmet az egyenjogúságért folytatott küzdelemre. Ugyanezért vállalta szívesen az „Átértékeled?” című klipben való szereplést is.

– Sokan azt hiszik, azért, mert nem hallok, már nem is tudok kommunikálni – hangsúlyozza a legnagyobb problémát Máté. – Szeretném, ha minél többen megtanulnának együtt élni ezekkel az egyébként megoldható problémákkal.
„Ha nem hallok a bal fülemre, az a baj. Ha nem hallok a jobb fülemre, az a baj. Ha nem hallok egyáltalán, az is baj. Miért nincs nekem még egy fülem az a baj.”

D.V.