Újpesti gyerekek öröme

  •  
  •  
  •  

Az újpesti gyerekek idén az elsők között vesznek részt a nyári Erzsébet-táborokban. Az önkormányzat támogatásával csaknem kilencven nehéz sorsú gyereknek lehetett mesés nyara.

Az előzményekhez tartozik, hogy Újpest Önkormányzata idén szintén pályázott a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-tábor pályázatán, a „Mesés nyár vár ránk” kategóriában. A kedvező döntésnek köszönhetően idén csaknem kilencven gyerek tölthetett egy önfeledt hetet Zánkán, a táborból pénteken térnek haza – mondta Hladony Sándor önkormányzati képviselő.

Hozzátette, mindez azért fontos, mert az Erzsébet-táborok kiválóan alkalmasak a szabadidő hasznos eltöltésére és az egészséges életmód elsajátítására. Nyáron, az újpestieket is beleértve, tíz hét alatt összesen ötvenötezer gyerek üdülhet. Akik például a sport, a zene vagy a csillagászat iránt érdeklődnek, hetvenhárom féle különböző tematikus táborban vehettek-vehetnek részt. Az Erzsébet-program honlapjáról az is kiderül, az elmúlt öt évben már háromszázezer gyerek jutott kedvezményes üdüléshez, ami az újpestiek számára (az önrész és az útiköltség átvállalásával) idén is térítésmentes volt. Az idei táborkeret jövőre várhatóan tovább növekedhet majd, még több gyerek számára lehet emlékezetes a vakáció.

MOA