•  
  •  
  •  

Minden volt az Újpesti Majálison, pénteken délelőtt tíztől este kilencig. Igazi május elsejei hangulat tombolt a Semsey parkban, fellépőkkel, családokkal, barátokkal és persze kakasos nyalókával.

 A tradicionális ízek kedvelői tömött sorokban álltak a finom házi rétesekért, és a sült kolbász sem hiányozhatott a pultokról. Sokan jöttek párban, barátokkal, családdal, és négylábú kedvencekkel. Délelőtt tíz órakor a Bem Néptáncegyüttes műsorával és májusfaállítással indult a nap, majd egy bűvészprodukció varázsolta el a gyerekeket. Az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 3.b és 3.c osztályai gyermeklakodalmast és a muzsika hangjait hozták el a közönségnek. A lufihajtogatás még mindig a legnépszerűbb program a kicsiknél, de az arcfestésnek, a lovaglásnak, a körhintának és a horgászásnak is hatalmas sikere volt. A Szép Ernő Színház előadása nem csak a gyerekek figyelmét kötötte le, Álomosszág és az álommanók előadásmódja és a látvány a felnőtteket is színpad előtt tartotta. A néptáncbemutató és a Bolero Balett lendületes műsora mellett a hip-hop ritmusok is megmozgatták a közönséget. A zenei programokban minden korosztály talált kedvére valót, színpadra lépett Kovácsovics Fruzsina, a Csinibabák, a Groovehouse, Balázs Fecó és a már tavaly is rendkívül sikeres koncertet adó Madarak zenekar is.

A jó hangulatú beszélgetések, vidámság, és színvonalas gyermekprogramok mellett a kutyások is segítséget kaptak a Kutya Guru és a Rex Tanoda munkatársaitól. A kajla kölyökkutyák, büszke gazdik és kedvenceik együtt jöttek a Semseybe a vigyorgó gyerekekkel és mindenkivel, aki egy kötetlen, tartalmas napra vágyott.