Újpesti megemlékezés

  •  
  •  
  •  

Házy Erzsébet halálának 35. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak november 23-án Újpesten. Az operaénekesnő egykori lakhelyénél lévő emléktáblánál helyezték el az emlékezés virágait. A koszorúzáson részt vett dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, Hladony Sándor önkormányzati képviselő, Bartók Béla önkormányzati képviselő és dr. Hollósi Antal Gábor orvos.

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő 1929-ben született Pozsonyban. Az 1939-es kitelepítések alkalmával került Budapestre. Először a Mária Terézia Gimnáziumban, később a Nemzeti Zenede zongora szakán tanult. Pályafutása a Magyar Rádió énekkarában kezdődött, 1951-ben a Magyar Állami Operaházban mutatkozott be Verdi Rigolettójának apródjaként, kezdetben lírai, majd drámai szerepeket is énekelt. A legnagyobb elismerést a Manon Lescaut (Puccini) címszerepe hozta el neki. Később a mozivásznon is kipróbálta magát, többek között a Gerolsteini kaland és az Új Gilgames című filmekben.

A nagyoperettekben és színészként is sokszor látott világhírű szoprán emlékét Újpest Önkormányzata is őrzi, a Házy Erzsébet előadóművészeti diákösztöndíj létrehozásával és évenkénti odaítélésével a fiatal tehetségek tanulásához nyújt segítséget.
M.G.