Újpesti Piac – vasárnap is nyitva!

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata a vásárlói és kereskedői igényeket, jelzéseket figyelembe véve úgy határozott, hogy márciustól az Újpesti Piac és Vásárcsarnok vasárnap is nyitva lesz.

Az új rendelet szerint hétfőtől vasárnapig lehet nyitva a piac, azaz minden nap friss termékekkel, kedvezményekkel várja a Kedves Vásárlókat! Az üzleteknek és a tartós asztalbérlőknek heti hat napot kell nyitva tartaniuk, pihenőnapjukat pedig a piacvezetővel egyeztetve maguk határozhatják meg. Az új rendelet értelmében e hétvégén, azaz március 21-én és 22-én már kétnapos Piac és Piac Placc várja az újpestieket!

Az első, március 22-i nyitva tartó vasárnapon számos akció, kedvezmény, illetve program várja a Piacra, akár vásárlási, akár kikapcsolódási, nézelődési szándékkal érkező látogatókat.

Íme, a legfontosabb információk, akciók, programok a március 22-i, vasárnapi napon:

• Az Újpesti Piac és a Piac Placc is nyitva a 7-14 óra közötti időszakban.
• Juhász Zoltán cukrászdája az első 100 vásárlónak kókuszgolyót ad ajándékba.
• A Lipóti Pékség vasárnaponként az egész parasztkenyeret 10 %-kal olcsóbban adja. A pékség vasárnap 07 órától 11.30-ig tart nyitva.
• Jolika kifőzdéje ünnepi vasárnapi menüt biztosít kedvezményes 1480 Ft-os áron. Az „A” menü: vasárnapi húsleves, paprikás csirke galuskával. A „B” menü: fokhagymakrémleves krutonnal, medvehagymás-túrós Cordon bleu tepsis burgonyával. A vasárnapi menükhöz helyben fogyasztás esetén házi szörp, elvitel esetén 1 db. palacsinta jár ajándékba.
• A nyitva tartó zöldség-gyümölcs kereskedők és hentesboltok a vasárnapi vásárlóknak szórólap átadása esetén egy termékből egy alkalommal 10 % kedvezményt biztosítanak.
• A Vértes-Ázsió húsboltja kolbász- és tepertőkóstolást tart.
• A kilátogató gyerekeket 9-12 óra között lufihajtogató bohóc szórakoztatja.
• A nagycsarnokban 10-11 óráig élő népzenei előadás.

Újpesti Piac – Friss, olcsó, közeli!