Újpesti siker az SZTK ügyében

  •  
  •  
  •  

Küzdelmes, éles vitát követően a kerület győzelmével ért véget az újpesti SZTK átvételéről szóló előterjesztés tárgyalása a Fővárosi Közgyűlésben. Bár a szocialisták nem támogatták, a budapesti képviselők többsége május 25-én felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert: október elejéig végezze el mindazokat a teendőket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Főváros átadja Újpestnek a szakrendelő működtetését.

Mint ismert, Wintermantel Zsolt polgármester egyik első intézkedése volt, hogy az ellátás érzékelhető javítása érdekében kezdeményezze a fővárosnál az SZTK átvételét. Erre már hivatalba lépése előtt ígéretet tett, amikor maga is az ezt támogató újpesti civilek aláírásgyűjtése mellé állt.

Az újpesti képviselő-testület február 8-án döntött arról, hogy saját tulajdonba venné a Görgey úti járóbeteg szakrendelőt. Mint az ülés jegyzőkönyvéből kiderül, az MSZP és a Jobbik képviselői nem vettek részt az ülésen. A döntéssel lehetőség nyílik arra, hogy 30 év után az épületet végre felújítsák, hiszen mára rettenetes állapotba került. Az önkormányzat erre a célra korábban már felajánlott a főváros számára több százmillió forint önrészt, a munkák finanszírozását segítő 800 millió forint értékű uniós pályázat előkészítését is kifizette, mégsem történt semmi. Időközben gazdasági számítások kezdődtek, a Görgey úti rendelő átépítése, avagy egy új rendelő felépítése lenne-e a megoldás. Bármilyen döntés is születik, az első lépés az önkormányzati tulajdonba vétel, amely előtt most megnyílt az út.