Újpesti tűzoltók kitüntetése

  •  
  •  
  •  

Október 20-án kitüntetésben részesült több tűzoltó.

A keddről szerdára  virradó éjjel sem múlt el eseménytelenül; kisebb tűzhöz vonultak ki az újpesti tűzoltók. Az október 20-i, szerdai reggelen  a munkát ünneplés váltotta fel. Fél nyolckor a Szent László téri Tűzoltóság épületében felsorakozott az állomány egy része, akik közül nemzeti ünnepünk alkalmából jó néhányan kitüntetésben részesültek. Az önkormányzat jutalmát Wintermantel Zsolt polgármester adta át.

A Himnusz hangjai után Füredi Antal alezredes, az Észak-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsokság parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Gyula hadnagy mondott ünnepi beszédet. Az Újpesti Tűzőrség parancsnoka elmondta: a tűzoltó a hagyományokat tisztelő, munkájára büszke ember, aki – hivatásából adódóan is – azért dolgozik, képzi magát, hogy a bajba jutott embertársainak segítséget nyújthasson. Azonban a segítségért köszönetet nem vár, nem hivalkodik, csendesen végrehajtja feladatát. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy azon személyek, akik sokszor láthatatlanul végzik meghatározó tevékenységüket, eme jeles napon láthatóvá váljanak, és megköszönhessük nekik áldozatos munkájukat, mellyel szűkebb lakókörnyezetünkben, összességében viszont városunk tűz elleni védelméhez járulnak hozzá- folytatta az alezredes. “Azt kívánom, óvják meg bajbajutott embertársainkat, vigyázzanak önmagukra, hogy épségben, egészségben térhessenek meg szolgálat után szeretteikhez.”- mondta befejezésként.

Nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetésben részesült több tűzoltó. A fővárosi tűzoltóparancsnok Keményfi Róbertet soron kívül előléptette századossá. A főhadnagy a jutalmat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén veszi majd át. A többieknek helyben gratulált Füredi alezredes. Pechnyó Gergelyt kinevezték zászlóssá, és egyben különleges szerkezelőnek. Elősorolták, vagyis soron kívül egy fizetési fokozattal feljebb léptették Barabás Gábor őrmestert, Bárány Zoltán törzsőrmestert és Racskó Kristóf őrmestert, csökkentették Kovács Krisztián törzsőrmester fizetési fokozatban eltöltendő várakozási idejét egy évvel. Dicséretben részesült Szabó Árpád zászlós.

Az önkormányzat jutalmait Wintermantel Zsolt polgármestertől vette át Péter Attila őrmester, Rácz Dezső zászlós és Zsíros László zászlós. A polgármester köszöntötte az állomány tagjait, a kitüntetetteket, majd személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal: – két  emlékem van a tűzről, a tűzoltásról,– mondta Újpest polgármestere – az egyik ennek az épületnek a kertjéhez kötődik. Kisiskolásként itt gyakoroltunk egy versenyre, megtanultuk, miként kell a tömlővel bánni. A másik történet egy igazi tűzoltásról szólt, amikor szirénázva jöttek a tűzoltók, akik sikeresen megfékezték a lángokat. Közelről láttam, hogy milyen ez a munka. Önök életüket kockáztatva mindig mindenkor oda mennek be, ahonnan mindenki kifelé menekül. Nemcsak veszélyes, de tiszteletreméltó a tevékenységük.
Wintermantel Zsolt  az újpesti önkormányzat elismerése mellett a szomszédos, XV. kerületi önkormányzat  nevében is megköszönte az áldozatkész munkát, majd hozzáfűzte: az  újpesti önkormányzat erejéhez mérten továbbra is támogatja a tűzoltóságot.
Az ünnepség a Szózattal ért véget.