Újpestiek a budapesti műkorcsolya és jégtánc EB–gáláján

  •  
  •  
  •  

Újpesti sportolóknak örülhettünk a Budapesten zajló Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság 2014 vasárnapi gálaműsorában.

A Syma csarnok közönsége továbbá a televíziós közvetítés nyomán százezrek láthatták a jégen a húszesztendős Forgó Kristófot, a  Szűcs Sándor Általános Iskola egykori tanítványát, aki az önkormányzat Újpest Kiváló Diáksportolója címet is átvette néhány évvel ezelőtt. A 20 éves fiatalembert pályafutása első világversenyén zárta szívébe a gálán is a közönség. Szintén a gála résztvevője volt az újpesti Tóth Ivett, a magyar bajnok, aki a szabályok szerint fiatal kora ellenére még nem indulhatott világversenyen, azaz a budapesti EB-n. Az Újpesti Naplónak azonban interjút adott és arcképével jelent meg az újság ezen a héten. Gratulálunk a bemutatkozáshoz!