Egy újításnak köszönhetően azok, akik kiváltották az ÚjpestKártyát, gyorsabban juthatnak hozzá az ajándék muskátlihoz.
Az előző évekhez hasonlóan, idén ismét három tő muskátlit ajándékoz az önkormányzat az újpestieknek. Az akció népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az átvevőhelyek előtt kígyózó sorok. Egy újításnak köszönhetően azok, akik kiváltották az ÚjpestKártyát, gyorsabban juthatnak hozzá a muskátlihoz, ők ugyanis külön sorba kerülnek, ahol a kártyaleolvasók segítésével könnyebben tudják a szervezők ellenőrizni a jogosultságukat. (VÁLTOZÁS! Már az ifjúsági ÚjpestKártyával is igénybe vehető a gyorsabb ügyintézés!)
Május 29-én két helyszínen, 9 órától a Semsey parkban, 15 órától pedig Káposztásmegyeren, a Bőröndös utcai református templomnál várják az újpestieket. Május 30-án, a Családi Nap reggelén pedig 8 órától lehet majd átvenni a muskátlikat a víztoronynál, a parkoló melletti területen.

FONTOS!
A muskátlit igénylők regisztrációs lapjuk és az újpesti lakcímkártyájuk vagy ÚjpestKártyájuk felmutatását követően kupont kapnak, amivel átvehetik a virágokat. A regisztrációs lap kivágható és előre kitölthető az eheti vagy a múlt heti (05.14. – 05.21.) Újpesti Naplóból.
A szervezőknek nem áll módjukban meghatalmazásokat elfogadni. Mindenki csak saját lakcímkártyájával vagy ÚjpestKártyájával veheti át a muskátlit!