, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A szakrális alkotás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus egyik fő szimbóluma, amelyet Ozsvári Csaba ötvösművész készített.

A június 11-e és 13-a között az Újpesti Egek Királynéja plébániatemplomban megtekinthető kereszten 14 szent ereklyéje, középen pedig a Szent Kereszt-ereklye található, illetve ősi magyar és ókeresztény szimbólumok díszítik.

A Missziós keresztet 2018-tól több száz plébánián állították már fel és a Világkongresszus kezdetéig, tehát szeptember elejéig még számos katolikus közösségben fordul meg Kárpát-medence szerte.

Horváth Zoltán, az Újpesti Egek Királynéja Főplébánia plébánosa a következőképpen foglalta össze az ereklye jelentőségét:

„A felkészülésben segítő eszköz, ráhangolódás is a kongresszusra, és a kongresszus szimbóluma, amivel jobban át lehet élni, megimádkozni, felkészülni és hát tiszteletet tenni az ősök előtt, akik miatt ma lehet kereszténység, szentjeink, akiknek a nyomában járunk.”