Újpestre húzza a szíve

  •  
  •  
  •  

Kevesen tudják, hogy Gáspár Laci, a hazai tehetségkutatók egyik első felfedezettje, karrierjének kezdetén több hónapot Újpesten töltött, ami olyan mély benyomást tett a fiatal énekesre, hogy ha teheti, azóta naponta is keresztülautózik a városon. A közönség most vasárnap 18 órától találkozhat vele a karácsonyi vásár színpadán.

Gáspár Lacit a 2004-es Megasztár című verseny legjobb férfihangjaként ismerhette meg az ország. Ez országos ismertséget és hatalmas rajongótábort hozott a kezdő énekesnek. Gáspár Laci azóta szinte minden zenei díjat besöpört. Az azonban kevésbé köztudomású, hogy karrierjének beindulásakor vidékről felköltözve a fővárosba, először Újpesten élt, amelyhez ma is kötődik.

– Az Árpád úton éltem közel fél évig egy kis lakásban, amelyet egy rajongóm ajánlott fel addig, amíg saját lábamra állhattam. Itt, az újpesti utcákon tanultam meg vezetni is, szóval ismerem a várost, mint a tenyeremet. Dunakeszin élek egy ideje, immár kislányommal, Mirikével együtt. Minden reggel, amikor viszem az iskolába, Újpest felé jövünk. Újra és újra elkanyarodunk egykori lakóhelyem felé, hogy megmutathassam neki, hol éltem – mesél bensőséges kapcsolatáról a várossal. 

Az újpesti közönség is legalább ilyen lelkesen várja, akik bizonyosan nem fognak csalódni.

– Hallhatnak majd sok régi slágert, így például a Sosem vagy egyedül címűt, amelyet sok év elteltével sem felejtettek el a rajongóim. Nagyon büszke vagyok arra, hogy A szeretet él című slágeremet választották a hazai előadók dalaiból összeállított karácsonyi válogatáslemez címadó dalául. Tavaly ezzel neveztem be az Eurovíziós Dalfesztiválra. Idén is beszállok a versenybe, a nemrégiben erre írt dalommal együtt a tavalyi eurovíziós slágeremet is elhozom rajongóimnak. 

G.R.