Újpestre költöznek Dominik szülei

  •  
  •  
  •  

Számolják vissza a napokat Hunkáék, akik kisfiuk, Dominik (†3) elvesztése után minden követ megmozgattak, hogy másik két gyermeküket, Petyát és Vivient végre újra magukhoz vehessék. A család ugyanis végre lakáshoz jutott az újpesti önkormányzat jóvoltából – írja a blikk.hu.

Mint arról a sajtó köorábban beszámolt, a kicsi Dominikra 2010. november 9-én rádőlt egy szekrény a Cseppkő Utcai Gyermekotthonban. A felügyelet nélkül hagyott kisfiú a babájáért kapaszkodott fel a bútorra, amely eldőlt, és maga alá temette. A fiúcska két napig lebegett élet és halál között, de szervezete végül feladta a küzdelmet. A rendőrségi eljárás során az otthon hat munkatársát találták vétkesnek a tragédia bekövetkezése miatt.

– Annak idején azért kellett elválnunk a gyerekektől, mert elveszítettük a lakásunkat, őket viszont szerettük volna megóvni minden rossztól, és azt hittük, a gyermekotthonban biztonságban lesznek – magyarázta Hunka Zsolt.

Az édesapa most minden idejét az újpesti önkormányzattól kapott káposztásmegyeri lakás csinosítgatásával tölti. – Mielőbb szeretnénk igazi otthont varázsolni a most még kopár falak közé, hogy a gyerkőcök végre újra velünk lehessenek! – sóhajtott az édesapa.

(kép és szöveg: blikk.hu)