A lilák egykori kedvencei, az újpesti öregfiúk labdarúgói már négy fordulóval a bajnokság vége előtt megvédték bajnoki aranyérmüket. Az első helyet a Ferencváros ellen biztosították be, ugyanis magabiztosan (2-0) fektették két vállra a zöld-fehéreket.
– Vállsérülésem miatt már nem állhatok a kapuba, de a mezőnyben – úgy mondják a társak – megállom a helyem. Hat gólt lőttem a bajnokságban, azt gondolom, egy volt kapustól ez nem rossz teljesítmény.
Az öregfiúk együttes mindenese, menedzsere, Ambrus Imre, Pipi bácsi természetesen nagyon büszke a fiaira.
– Már nem fiatalok, de szerintem több mai labdarúgó is megirigyelhetné, vagy inkább lemásolhatná a hozzáállásukat. Nem ismernek elveszett labdát, kiszolgálják egymást, komolyan mondom, néha féltem őket, nehogy valami baj történjen a nagy akarás következtében.
A Ferencváros elleni rangadón a lilák azt is elbírták, hogy a góllövőlistát 23 találattal vezető Kovács már a meccs elején megsérült, de az egykori válogatott támadó, Herczeg Miklós kiválóan helyettesítette Kokót, két gólja önmagért beszél.
– Mikit csak a fontos mérkőzésekre hívjuk, mert Győrben él – mondta Mészöly Géza. – Az Újpest–Fradi természetesen az öregfiúknál is különleges csata, mindkét csapat külön készül rá, és kétszeres erővel hajt. Csontzörgés persze nincs, vigyázunk egymásra, de a győzelemért megküzdünk.
– Az idei bajnokságot megpróbáltuk százszázalékosan lehozni, de sajnos a két utolsó találkozónkon nem sikerült nyernünk – vette át a szót a lila-fehérekkel két bajnoki és két kupa aranyat szerző hátvéd, Szlezák Zoltán. – Persze nem akarom kisebbíteni az ellenfeleink sikerét, elismerem, nagyon jól játszottak és megérdemelten vitték el a pontokat. És, ahogy az lenni szokott a fociban – folytatta Szlezák – a bajnokság utolsó mérkőzésén még a veretlenségünket is elvesztettük. A BVSC két vállra fektette a tartalékos csapatunkat. Ezzel együtt nagyon boldogok és büszkék vagyunk, jövőre pedig ismét harcolni fogunk az aranyéremért.
(gg)