Hosszú és nehéz téli időszak után újra megtelt élettel az újpesti piac és környéke. A lassan érkező tavaszt fánkfesztivál köszöntötte március 20-án.
Már megszokhattuk, hogy hagyományosan az évszakokhoz kapcsolódóan valami meglepetéssel szolgálnak a piacvezetők egy-egy hétvégi alkalmat kihasználva.
Így volt ez a március 20-i szombaton is, amikor ínycsiklandó Fánk-fesztivállal kedveskedtek a piaci vásárlóknak. A testesebb szalagosfánk mellett csörögefánkból is tartott a kínálat, mindkettőből gyorsan fogyott. Az alkalmat – s a fánkokat is – kihasználva egyéb témáról is kérdeztük Balogh Angélát, a piac megbízott vezetőjét, hiszen tavaly már hírt adtunk a Főtér átépítéséhez kapcsolódó új piacbejárat megépítéséről.
.jpg)
Az új kapu kivitelezésével kapcsolatban pedig figyelembe vettük a kereskedőink kéréseit és érdekeit, hogy ne a húsvéti ünnepek előtt kezdjük meg a munkákat, ezzel is akadályozva az ünnepi bevásárlók forgalmát. Utána, amint a tervekben is szerepelt, elbontják a mostani csúnyácska vaskaput, légfüggöny kerül a belső hő megtartására és egy esztétikus téglakapu egészíti ki a Főtér végső arculatát, reményeink szerint még a nyári időszak előtt.