•  
  •  
  •  

Egy különleges könyv különleges szerzője volt az Újpesti Közművelődési Kör őszi évadnyitó rendezvényének vendége. Az este azonban csönddel indult.  

Néma főhajtással kezdődött a Közművelődési Kör őszi évadnyitó találkozója. A tagok az újpesti kulturális és civil élet kiemelkedő alakjára, városunk díszpolgárára, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett nyugalmazott kúriai tanácselnökre, címzetes egyetemi docensre, a szeptember 1-jén elhunyt dr. Kőrös Andrásra emlékeztek így, aki alapító tagja, 2009-től pedig ügyvivője is volt a körnek. És emlékezés volt a maga módján az is, ami ezután következett, mert a közönség egy újpesti jogásszal, dr. Kapa Mátyással és regényével ismerkedhetett.

„Én hasonló kollegát, akinek ilyen karrierje lett volna, és ennyire szerteágazó, a gyakorlati jogásztól kezdve az elméleti tudományos kört is ideértve, egészen az szépirodalmi tevékenységéig, még nem láttam.” – mutatta be nekünk a vendéget dr. Somos András, az Újpesti Közművelődési Kör tiszteletbeli ügyvivője.

Merthogy Kapa Mátyás sikeres ügyvéd, az ELTE-n oktat, kutat, elnöke a Történelmiregény-írók Társaságának, és maga is kilenc regényt jegyez.

Most bemutatott könyve az „Ügyvédsors”, a Budapesti Ügyvédi Kamara alapításának 150. évfordulójára született – mondta el a szerző az Újpesti Naplónak.

„Az ügyvédi hivatásnak az elmúlt 150 éves történetét igyekszik bemutatni, méghozzá nagyon izgalmas perek történetén keresztül, egy fiktív ügyvéd dinasztia, egy fiktív család életén átívelően. Ebbe a regénybe annyi rengeteg izgalmas történet belefért, hogy valóban bármelyikről lehetne akár egy 150 részes brazil szappanoperát is készíteni”.

Itt ugyan csak egy rövid este adatott, mégis lebilincselő történeteket hallhattunk a tiszaeszlári vérvádperről, a lottóperről, a frankhamisítási botrányról, Matuska Szilveszterről, az 1956-os megtorlásokról vagy épp az első magyar sorozatgyilkos, a martfűi rém esetéről. És mindez úgy, hogy a jogász és a laikus is érdeklődéssel hallgatta.

CSG