Hangversennyel avatták fel az Egek Királynéja plébániatemplom felújított orgonáját szeptember 12-én este.
Az orgonát Lukács Tamás orgonaépítő és restaurátor mester, Váradi István orgonaépítő, és Szabó Tibor orgonaelektronika mesterek közreműködésével újította fel. A restaurátor a hangszer megszólalása előtt bemutatkozott a közönségnek, röviden azt mondta, négy fázisban újították fel a százhat éves orgonát, és bár kezdetben nehéznek tűnt a feladat, mégis sikerrel jártak.
A felújított hangszert Deák László orgonaművész szólaltatta meg, főként Máriás dalok voltak műsoron, többek között Liszt Ferenc Ave Mariája. Az elhangzó műveket Horváth Zoltán plébános, Újpest Díszpolgára vezette fel.
Ahogyan korábban írtuk, a gyülekezet mise keretében adott hálát a restaurációért, az orgona augusztus 30-án, a Városnapokon csendült fel először, de koncert „keretén belül” most, szeptember 12-én mutatkozott be a hallgatóságnak.
Szeptember 19-én az Ars Sacra fesztivál, azon belül is a nyitott templomok éjszakája keretén belül ismét hallhatják a hangszert, amelyet ezúttal Tarcsi-Veres Attila a templom kántora szólaltat meg.
MOA