Ülésezett a képviselő-testület II.

  •  
  •  
  •  


Harmadik pontban a „Hitelszerződés folyószámlahitel biztosítására” tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás lezárásáról esett szó. A Raiffeisen Bank Zrt., mint ajánlattevő ajánlatát a Bíráló Bizottság érvényesnek nyilvánította. Szalma Botond képviselő (KDNP) szerint új eljárást kellene kiírni, mivel magasnak tartotta az ellenszolgáltatás mértékénél szereplő 2,5 %-ot. Végül 20 igen, 1 nem, 9 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadták.

A testület ezt követően a forgalomtechnikai beruházási munkálatok tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás megindítását tárgyalta. Az előterjesztő, dr. Trippon Norbert arról tájékoztatta a testületet, hogy egy november elsején hatályba lépett kormányrendelet miatt a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai változtak, így a jelenlegi ajánlatkérés sem megfelelő. A 19 igen, 1 nem mellett megszavazott eredeti javaslatot ezért visszavonták, és rövid szünet után a módosított előterjesztésről szavaztak a képviselők: 20 igen, 1 nem, 8 tartózkodás mellett elfogadták a közbeszerzési eljárás megindítását.
 
Módosult a köz- és díszkivilágítási fejlesztési munkák elvégzése tárgyában megindított egyszerű közbeszerzési eljárás is. A megfelelően kivilágított területeken a közbiztonság is magasabb szintű, s ez indokolja ennek a területnek a fejlesztését. A fővárosi közgyűlés elfogadta, hogy Újpesten 14 db épület díszkivilágítása megtörténhessen, ebben az évben az Egek Királynéja Katolikus Templom díszkivilágítását végzik el. A főváros csak az üzemeltetés költségét vállalja, a beruházást nem, azt a 2010. évi költségvetés terhére előzetesen vállalja az önkormányzat. A közbeszerzés tárgya építési beruházás, becsült értéke nettó 60 MFt. A képviselők 19 igen, 1 nem mellett elfogadták a javaslatot.
 
Lezárult a karácsonyi szociális utalvány beszerzés tárgyában kiírt egyszerű közbeszerzési eljárás. Határidőig három ajánlat érkezett, a bíráló bizottság mindhárom ajánlatot érvényesnek tartotta. 26 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett a testület nyertesnek az ACCOR SERVICES Kft-t jelölte meg, a következő legkedvezőbb ajánlatot a Le Chèque Déjeuner Kft adta.
 
Ezután Nagy István alpolgármester (Fidesz) előterjesztései következtek. A Szociális és Egészségügyi Intézmény alapító okiratának módosítása a szervezeti változások következtében vált szükségessé. Ez érinti egyrészt az Őszi Fény Gondozási Központ Király utcai telephelyén lévő apartmanok gondozóházi férőhellyé minősítését; illetve a Twist Olivér Alapítvány által használt Fóti út 4. szám alatti ingatlant, mivel az a SZEI irányítása alól szeptember 30-tól átkerült a Polgármesteri Hivatal részére. A képviselők 29 igennel szavaztak.
 
Módosult a SZEI szervezeti és működési szabályzata is az alapító okirat korábbi módosítása illetve az előző előterjesztésben lévő módosítások miatt is. Aktualizálták továbbá az intézményvezetők feladatait, illetve az Őszi Fény Integrált Gondozási Központ szervezeti és működési szabályzatának módosítása is szükségessé vált. Hasonlóképp az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézmény szervezeti és működési szabályzata is módosításra került, mivel a testület szeptember 29-i ülésén módosította az intézmény alapító okiratát. 27 igennel szavaztak a képviselők.
 
Egy korábbi ellátási szerződésben a Twist Olivér Alapítvánnyal hajléktalan személyek nappali ellátásra kötött megállapodást az újpesti képviselő-testület. A nagy kihasználtságra való tekintettel az alapítvány megkérte a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalától a férőhelyek 30-ról 40 főre emelését, melyre engedélyt kapott. A férőhely emelkedésénél az önkormányzati támogatás összege is emelkedik, 137,500 Ft/hó-ról 183,500 Ft/hó-ra. 25 igen, 3 tartózkodás mellett a képviselők egyetértettek Nagy István javaslatával.
 
A Közép-magyarországi Operatív Program (KMOP) keretén belül „szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának bővítése” tárgyában pályázati felhívás jelent meg. A projektek az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg helyi önkormányzatok, jogi személyiségű non-profit szervezetek és szociális szövetkezetek számára. Mivel a bölcsődei férőhely iránti igények száma megnövekedett, szükségessé vált a férőhelyek bővítése. Első körben a káposztásmegyeri Homoktövis bölcsődét célszerű bővíteni, ahol két egység kialakítása lehetséges. A képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot.
 
Ezután következtek az „Egyebek” pontok tárgyalása. Ahogy előző számunkban olvashatták, dr. Derce Tamás polgármester javaslatot tett arra, hogy a káposztásmegyeri fejlesztések céljából létrehozott, a Fővárossal közös tulajdonú Épít Zrt. működését szabályozó szerződés meghosszabbításra kerüljön. Amennyiben nem sikerül a szerződés meghosszabbítása, vagy új szerződés írása, úgy az Épít Zrt. működése veszélybe kerül, fűzte hozzá dr. Derce Tamás. A testületi ülés előtt megérkezett szerződéstervezet több pontban hiányos, félő, hogy a fővárosnak nem lesz elég ideje ezzel a kérdéssel határidőig foglalkozni. Ha a főváros a meghosszabbításra nem lesz hajlandó, úgy a cég ellen végelszámolást kell elindítani, mivel a Zrt-nél komoly összeg gyűlt össze a káposztásmegyeri fejlesztésekből. Wintermantel Zsolt (Fidesz) úgy vélte, a főváros meg akarja lopni Újpestet, amit nem szabad hagyni, hiszen az Épít Zrt-nél lévő pénz Újpestet érinti. Azt javasolta, hogy a három újpesti fővárosi képviselő tegyen lépéseket az ügy érdekében. Végül 29 igen mellett elfogadták dr. Derce Tamás javaslatát.
 
Dr. Trippon Norbert kért ezután szót. A Pénzügyi, Költségvetési Bizottság szerint lehetőség van arra, hogy az önkormányzati dolgozók (azaz a polgármesteri hivatal dolgozói, az intézményvezetők és a közalkalmazottak) év végi jutalomban részesüljenek. Wintermantel Zsolt a szempontrendszerről kérdezte az alpolgármestert.
 
Rövid frakciószünet után dr. Trippon Norbert javaslatáról szavaztak a képviselők, miszerint a testület felkéri a 2010. évi országgyűlési választásokat követően hivatalba lépő kormányt, illetve az új kormányt támogató parlamenti képviselőket, hogy a költségvetési törvény haladéktalan módosításával juttassanak érdemben több forrást az önkormányzatoknak, így Újpestnek is az eredetileg elfogadandó költségvetési törvényhez képest. Felkérik azon önkormányzati képviselőket, akik az új kormányt támogató parlamenti képviselők lesznek, hogy a fentiek figyelembevételével járjanak el. Ha a testület kérése nem valósul meg, mondjanak le mindkét mandátumukról. Végül 18 igen, 1 nem mellett a javaslatot elfogadták a képviselők.