Ünnepi kavalkád a Karácsonyi Vásárban

  •  
  •  
  •  

Szombaton, december 3-án immár a második gyertya gyullad meg az adventi koszorún. Ez a hétvége egyben a második programokkal zsúfolt, izgalmas, ünnepváró hétvégéje is az Újpesti Karácsonyi Vásárnak, ahol persze nem csak vásárolni lehet, de akár korcsolyázni is. Méghozzá Curtisszel.

Folytatódik az Újpesti Karácsonyi Vásár programja a december 3-i hétvégén is.

A szabadtéri programok már délelőtt 10-kor elkezdődnek, a Szent István téren, ahol 11.00 óráig Hevesi Imre adja elő a nagyszínpadon, Száncsengő dalok című gitárzenés műsorát. A fellépés után a közönség ismét teljes figyelmét a háromtucat pavilon portékái és finomságai felé fordíthatja, egészen délután négyig, amikor az adventi gyertyagyújtás és egyházi műsor varázsol áhitatot a térre.

17.00 órától kevésbé magasztos, ám annál újpestibb program következik: Curtis koncertje, amelyre ezúttal állandó társán BLR-en kívül Széles Izát is meghívta.

A megszokott, forró hangulat a koncert után hághat a tetőfokára, amikor Curtis maga is korcsolyát húz és beleveti magát a Mikulás napi Koripartyba, a Városháza melletti műjégen. Természetesen bárki csatlakozhat a bulihoz, sőt, akár számot is kérhet.

A fázósabb gyerekek számára a Városháza épülete kínál szórakozást.

Reggel 9.00 és 12.00 között kézműves foglalkozás, 10.00 és 11.15 között, két turnusban Ringató várja a legkisebbeket, akik közül a bátrabbak a Mikulással is fényképezkedhetnek.

A szórakozás azonban már péntek este megkezdődik az Erkel Gyula Zeneiskola koncertjével, amelyet bárki megtekinthet, aki este hétre elmegy a Városháza dísztermébe.

Újpest Önkormányzatának köszönhetően ajándék karácsonyi CD-vel és hűtőmágnessel térhetnek haza azok az újpestiek, akik a Karácsonyi Vásár idején regisztrálnak a Szent István téren az önkormányzat 9-es számú faházában.