Út a döntő felé

  •  
  •  
  •  

Megkezdődött az Újpest Arca 2013 versenyre jelentkezők első, személyes bemutatkozása, amikor is a zsűri a leendő arcok színpadi mozgását is felmérte. Sokan tudatosan jelentkeztek az önkormányzat által immár harmadik alkalommal meghirdetett versenybe a címért. A győzteseket a Városnapokon hirdetik ki.

Idén is két korcsoportban, a 9-12 éves lányok és fiúk, valamit a 16-20 éves lányok közül választják ki Újpest Arcait, akik számára július 23-án kezdődött meg a kiválasztás az Ady Endre Művelődési Házban. A jelentkezők először magukról és motivációikról beszéltek, kiderült számos jelentkező tudatosan vállalkozott a megmérettetésre és arra a feladatra, hogy – adott esetben szabadidejükből áldozva – egy éven át közösségi programokon képviseljék a várost.

A bemutatkozás után az Ady Művelődési Ház színháztermében léptek színpadra a jelentkezők, hogy egy rövid mozdulatsort bemutatva arról is meggyőzzék a zsűrit, hogy a színpadi mozgás, pontosabban a nyilvános szereplés sem okoz számukra gondot. 

Július 31-ig valamennyi jelentkező értesítést kap arról, hogy továbbjutott-e, a győzteseket augusztusban az Újpesti Városnapokon választják ki.

MOA