Vállalkozóként is újpesti akart lenni

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Családi Nap jótékonysági vonatkozásának egyik főszereplője volt a Capri Pizzeria, amely 330 adag, azaz több, mint hatszáz gombóc fagyit bocsátott ingyen a rászoruló gyerekek rendelkezésére. Tóth Péter, a vállalkozás vezetője azt mondja, számára két dolog fontos: Újpest és a gyerekek

Két és fél évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Capri Pizzeria a Fóti úton. Az újpesti vállalkozás tulajdonosa maga is tős-gyökeres újpesti. Tóth Péter szerint a nyitás környékén nem is volt kérdés, hol legyen az étterem. „Kifejezetten Újpesten akartam nyitni. Lokálpatrióta vagyok, itt születtem, itt élek azóta is. Alkalmazottam 80 százaléka szintén újpesti” – mondja mikor a városrész és a helyi vállalkozók kerülnek szóba.

A ma már összesen három fiókteleppel működő cég „bázisa” továbbra is a hangulatos Capri. Tóth úgy véli, a helybeli vállalkozóknak kötelessége lenne részt venni a közösségi életben is. Ő a jótékonyságot választotta. Háromgyermekes apuka lévén természetes volt számára, hogy a gyerekeknek kedvez. Az önkormányzattal együttműködve, 660 gombóc ingyen fagyival kedveskedett a helybéli rászoruló gyerekeknek. Azt mondja, nem egyszeri alkalom volt, ha lehetősége nyílik rá, helyi rendezvényekben továbbra is részt vesz. Az Újpesti Napon biztosan.