Valódi meglepetést hozott „A meglepetés”

  •  
  •  
  •  

A zenés színház a színművészet kezdete óta hódít. (Elegendő csupán az ókori görög műveket felidéznünk, amelyek előadásainak elválaszthatatlan része volt az ének és a tánc.) Manapság a musical a sláger. Az operett és a zenés játék rovására. Mindez nem baj, puszta tény. A baj az, hogy a sikerhajhászat árnyékba kergette a műfaji kísérleteket. Nos, valódi kísérletnek lehettünk tanúi pénteken este, az Újpest Színház legújabb ősbemutatóján.

A Dózsa László vezette teátrum Újpest nagyjait bemutató sorozatának legújabb alkotása Ugró Gyulának, a település első polgármesterének az alakját hozza elénk. Egy életrajzi színmű nem kifejezetten közönségcsalogató – valahol a száraz történelemórák álmos délutánját idézi. S itt érkezünk el a bevezetőben említett kísérlethez!

Ugró Gyula nem csupán nótás kedvű ember hírében állt, de maga is írt nótákat. E tényt megragadva álmodtak igazi közönségprodukciót az Ady színpadára. Noha a népszínművek, zenés játékok alkotói előszeretettel nyúltak a magyar nótakincs gyöngyszemeihez, Dózsa László és Pozsgai Zsolt szerzők az előadás dramaturgiai részévé tették Dankó Pista és Ugró Gyula örökbecsű slágereit, ezzel amolyan nótamusicalt teremtve. Zenés műfaj nem létezhet (jó torkú s táncos lábú színészek mellett) rátermett zenekar és képességes tánckar híján. Az újpesti teátrum pedig nem szenved hiányt egyikőjükben sem! Ifjú Farkas Sándor prímás játékáról annyit: visszatapsolta a nagyérdemű.

A Bem Néptáncegyüttes fiatal táncosai olyan fergeteges cigánytáncot roptak (koreográfus: Kiss István, Kiss-Demeter Erika), hogy a Felszállott a páva szakértő zsűrije is maximális ponttal honorálná. Emlékezetes László Mária felléptetése – mint Ugró Gyula felesége –, aki fi noman fogalmazott iróniával szól ki a nézőtérről a nézőknek. Akár a második felvonásban feltűnő Agárdi Lászlónak a tőle itt, Újpesten megszokott elegáns játéka. Ha már a bevezetőben felemlegettem az ókori görög színházat, hát a „három grácia”, a kar szerepét alakító hölgyek (Pánics Lilla, Maros Bernadett Eszter Őri Pál Adrienn) pontos összjátéka valóban Euripidészt idézi. Maros Gábor szerethető, joviális Ugró Gyulája teszi feledhetetlenné az Újpest Színház Dózsa László rendezte ősbemutatóját.

DITZENDY ATTILA ARISZTID