Változás ellenére is hatékonyan

  •  
  •  
  •  

Bár az Alkotmánybíróság nemrégiben alaptörvénybe ütközőnek találta az életvitelszerű utcai lakhatás szankcionálását, a rendőrség továbbra is tudja szankcionálni azokat a hajléktalanokat, akik kirívó magatartásukkal nem képesek betartani az együttélés szabályait.

– Az életvitelszerű lakhatás önmagában már nem szankcionálható, azonban ennek kapcsán kevésbé ismert, hogy a rendőrség szolgáltatást, szolgálatot is biztosít a fedél nélküliek számára – mondta dr. Terdik Tamás, Újest rendőrkapitánya.
Felsorolta: a beteg, kihűlés fenyegette emberekhez mentőt hívnak, illetve aki igényli, a rendőrök hajléktalanszállóra viszik, de olyanra is volt példa, amikor az egyenruhások osztottak forró teát az utcán élőknek.
A rendőrkapitány hozzátette, a szállókon nem fogadnak ittas állapotban lévő embereket, és a rendőrökkel kapcsolatba kerülő érintettek viszonylag ritkán élnek a lehetőséggel, hiszen az igénybevevők többsége már amúgy is valamelyik szállón lakik.
Terdik Tamás kiemelte, hogy aki köpköd, szemetel, szükségét közterületen végzi, ordibál, verekszik, piros lámpánál koldul, az szabálysértést követ el, amit továbbra is szankcionálnak a rendőrök. Aki a rendőri felszólítás ellenére sem tér jobb belátásra, előállítható, aki pedig visszaesőként többször, egymás után követi el ugyanazt, elzárást kaphat, utána viszont ugyanúgy visszakerül az utcára.
Újpesten korábban sok gond származott a hajléktalanok viselkedéséből, akik rendszeresen hangoskodtak, verekedtek, és arra is volt példa, hogy a nyílt utcán éltek szexuális életet, illetve az agresszív műsort videóra vették. Terdik visszautalt rá, hogy az önkormányzat főként ezt a problémát orvosolta azzal, hogy közös járőrszolgálatot hozott létre a közterület-felügyelőkkel. A tizenkét órában dolgozó páros kifejezetten a városközpontot járja, és néhány percen belül bárhol ott vannak, hogy a korábban rengeteg panaszt generált jogsértéseket megakadályozzák. Tavaly május 1-je és december 31-e között 24 elkövetőt fogtak, 110 főt állítottak elő, csaknem 400 szabálysértési feljelentést írtak, és 200 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, amelyek összege meghaladja az ötmillió forintot.
M. Orbán A.