Újpest Önkormányzatának képviselő-testülete legutóbbi ülésén elsők között alkotta meg azokat a rendeleteket, melyek a jogszabályok változását követve módosítják az építésügyi hatósági és önkormányzati eljárások eddigi rendszerét. Ezzel lehetővé vált, hogy a Polgármesteri Hivatal időben felkészülhessen a jövőre életbe lépő új szabályok alkalmazására.
Mint arról sokan bizonyára már értesültek, jövőre jelentős változások lesznek a közigazgatásban, és ez érinti az építési ügyekkel kapcsolatos hatósági és önkormányzati eljárásokat is. Az államigazgatási és az önkormányzati ügykörök karakteresebb elkülönítésével módosulni fognak az egyes építési ügyekkel kapcsolatos eljárások, amelyeket a jövőben a korszerű technika is segíteni fogja.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása és az új jogszabályok, valamint a járási hivatalok megalakulása a fővárosi kerületek esetében csak egyes kivételes ügyeket érint.
Így például a műemlékvédelemmel, illetve az összevont eljárásokkal kapcsolatos tudnivalókat. A „hagyományos” lakossági és beruházói építési ügyek intézése továbbra is a Polgármesteri Hivatalban történik. Változások ugyanakkor ezen ügyek esetében is lesznek.
Az építésügyi hatósági eljárásoknál a legjelentősebb változást a digitális technika alkalmazása jelenti, ami elsősorban a tervezők, valamint a Hivatal munkatársai számára jelent új kihívást. 2013. januárjától többségében megszűnnek a papír alapú tervdokumentációk. Ezen túl a tervek egy országosan egységes dokumentációs rendszer (ÉTDR) útján – digitális tárhelyről letölthető formában – jutnak el az építésügyi hatósághoz. Megszűnik a papír alapú ügyintézés és kizárólag elektronikus formában lehet ügyet intézni az építési engedélyes, bontási engedélyes ügyekben,
a használatba vételi engedély kiadásának vonatkozásában, a jogutódlásos ügyekben, illetve az ún. összevont eljárásokban. Az ügyfelek részéről ez elsősorban előnyt jelent, hiszen az internet alapú ügyintézés miatt az eljárás teljes menetét nyomon követheti otthonról, vagy a világ bármely pontjáról, az ügyintézési határidők jelentősen csökkennek 3, 5, illetve 15 napra, s mivel a papír alapú ügyintézés teljesen megszűnik, a környezetbarát közigazgatás kialakítás felé is jelentős lépést teszünk. Ezzel együtt lényegében megszűnik a hatóság ügyfélfogadása is, helyette munkatársaink közigazgatási szolgáltatás keretében gyors és egyértelmű tájékoztatással fogják segíteni ügyfeleinket az eljárás folyamatáról, az előkészített tervi munkarészek esetleges hiányosságairól, illetve a közreműködő szakhatóságokról és a várható ügyfél körről.
Megszűnik továbbá néhány – korábban építésügyi hatósági döntéshez kötött – ügykör, így például az elvi építési engedélyezési, valamint a bejelentéshez kötött eljárás. Egyidejűleg megnő az építésfelügyeleti hatóság közreműködésének jelentősége. Szigorúbban ellenőrzik majd a hatósági döntések végrehajtását. A helyi sajátosságok hatékonyabb érvényesítése, valamint a település arculatának igényes formálása érdekében jelentősen felértékelődik az önkormányzatok közreműködése. Ezt újabb önkormányzati hatáskörök bevezetésével, illetve feladatok megfogalmazásával biztosítja az új szabályozás.
A jövőben önkormányzati feladat lesz például a helyi előírásokkal kapcsolatos részletes tájékoztatás, amelynek keretében – az Újpesten már két évtizede sikeresen alkalmazott beépítési előírás formájában – az egyes építési ügyekre vonatkozó konkrét javaslatokkal is segíteni fogjuk az építtetőket és a tervezőket. A gyakorlatban nem szűnik meg az ügyfelekkel való személyes találkozás lehetősége sem, melyről ezentúl – szakmai konzultáció keretében – a Főépítészi Iroda munkatársai gondoskodnak.
Egyes – építésügyi hatósági engedélyhez kötött – építési munkák esetében a jogszabályok lehetőséget adnak az önkormányzatoknak, hogy előzetes véleményt adjanak a tervezett beavatkozásokkal kapcsolatban. Ugyancsak újdonság, hogy a jövőben bizonyos – építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött – építési munkák elvégezhetők lesznek pusztán bejelentési eljárást követően is. A képviselő-testület által elfogadott helyi rendeletek részletesen tartalmazzák az új szabályozásban érintett építési ügyek és területek leírását, valamint az eljárás szabályait.
A képviselő-testület által elfogadott rendeletek és azok mellékletei az Önkormányzat honlapjáról letölthetők, és az új eljárásokkal kapcsolatban a Főépítészi Iroda munkatársai adnak részletes tájékoztatást az érdeklődők számára.
Dr. Tahon Róbert jegyző