Változnak a postai szolgáltatások július 1-től

  •  
  •  
  •  

Változnak bizonyos postai szolgáltatások hétfőtől az erről szóló
törvénynek megfelelően.

A Magyar Posta Zrt. felhívja a figyelmet, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az ajánlott küldemény kizárólag személyesen vagy meghatalmazott, illetve helyettes átvevő, például hozzátartozó által vehető át a címhelyen vagy a kijelölt postán.

Levélszekrény útján tehát a jövőben nem, postafiókon keresztül pedig csak személyes átadással kézbesíthető, növelve a kézbesítés biztonságát. A törvényi változások és a letéti küldemények számának növekedése miatt – az ügyfelek gyorsabb kiszolgálása érdekében – az eddigiekhez képest több postán lesznek átvehetők a könyvelt, például ajánlott küldemények, az értesítés kiállításától számított ötödik munkanapig.

További változás, hogy azon küldemény, amely mérete vagy alakja miatt nem fér be a postaládába, kizárólag könyvelt küldeményként, például ajánlott levélként, csomagként adható postára.

Postai küldeményátvétel – kivéve utalvány – esetén lakcímét ezen túl már harminc napnál nem régebbi közüzemi számlával is igazolhatja az ügyfél.

(MTI)