Nem is sejthető, milyen pompa fogadja a gin szerelmeseit és az érdeklődőket az egyik újpesti gyártelepen. Igazi ékszerdoboz az Opera Gin főzdéje, ahol a prémium kategóriás, 11 fűszerrel megalkotott italokat gyártják. A főzdében egy szemet gyönyörködtető koktélbárt és látogatóközpontot alakítottak ki, a vezető, Dámosy Bálint abban bízik, hogy ezt az igazán kellemes helyet az újpestiek is felfedezik maguknak.
– Úgy tudom, személyes újpesti kötődése is van.
– A 85 éves nagymamám folyamatosan hangoztatja, hogy újpesti származású, mostanában sokat anekdotázik róla. Az egyik felmenőm pedig kötődött az újpesti színházhoz. Részint érzelmi okokból jöttünk Újpestre, de kár lenne tagadni, hogy üzletileg is kiváló hely a Kiss Ernő utca. Ez a hely valamennyi jogszabályi feltételnek eleget tesz, és remekül megközelíthető. Nagyon szívélyesen fogadtak, eddig valamennyi városvezető meglátogatott bennünket, kóstoltak italokat. Mi is remekül beilleszkedtünk, nagyon jól érezzük itt magunkat. Feltett szándéka a cégnek, hogy megszólítja a helyieket, hiszen a bárunk és látogatóközpontunk akár egy sétányira olyan kóstolási és szórakozási lehetőséget nyújt, amely párját ritkítja a városban. Nagyon szeretnénk, hogy felfedezze ezt magának a város, ráadásul ÚjpestKártyával kedvezményt is kapnak.
– Miért lett éppen Opera az itala neve?
– Millió szállal kötődöm az Operaházhoz, a nagypolgári lakásunk ablaka éppen az épület királyi bejáratára és az egyik próbatermére néz. Ha kinyitom az ablakom, beszűrődnek a hangok, az áriák, én már délelőtt tudom, hogy mit játszanak este előadáson. Magam is nagy operarajongó vagyok, évente legalább tízszer felkeresem az előadásokat. Ráadásul a múlt század elején ez a környék, az Andrássy út volt a budapesti Broadway, ezt a hangulatot szeretnénk mi is palackba zárni. Olyan nevet kerestünk, amit külföldön is megértenek, és egyfajta varázslatot idéz meg, gazdag legyen a motívumrendszere. A másik nagy büszkeségünk az Andrássy úton működő Sfinx Bar, amely az Aidában megjelenő szfinx szobrokról kapta a nevét, itt hamarosan irodalmi esteket is tartunk.
– Miben különleges ez a gin?
– A cégünk zászlóshajója a gin, de van hordóban érlelt barrel ginünk, amely az ínyencek itala, és újabban vodkával is kísérletezünk. A ginünk nemcsak a London Dry Gin szabványainak felel meg, hanem a nemes hagyományos magyar ízeket is megidézi. Az italunkat folyamatosan fejlesztettük, és 11 féle fűszerből alkottuk meg. A levendulát Tihanyból szállítjuk, a titkos összetevője egy hazai termék, Debrecenből származó mák. Olyan különlegességek vannak még a ginben, mint például koriandermag, angelikagyökér, íriszgyökér, édesgyökér, grapefruithéj. Ezeket egészíti ki a nem szokványos vietnami citromfű, ánizsmag és kubebabors. Az Opera Gin alapanyaga a jó minőségű, magyar borókabogyó, amely nálunk a Kiskunságból származik.
– Mindenképpen szerettünk volna egy olyan ízt is belecsempészni az Opera Ginbe, ami visszafogottan, elegánsan utal ránk, magyarokra. Így esett választásuk a mákra, mely a gin alkotóelemeként kuriózumnak számít. Az italunk a nemzetközi porondon is bizonyított, nemcsak a címke designja nyerte el a világ egyik legrangosabb tervezői díját, a Red Dotot, hanem a rangos Nemzetközi Bor és Párlat Versenyről is aranyéremmel térhettünk haza.
– Miért esett éppen a ginre a választása?
– Külföldön reneszánszát éli ez az ital, hatalmas gin boom van, ez a leggyorsabban növekvő szeszes ital fajta. Imádják a fiatalok, és itthon is egyre nagyobb a kereslet. Gyakorlatilag visszahódította azt a pozícióját, amivel rendelkezett a 60-as, 70-es évekbeli vodka boom előtt. A bárpultunkon sorakozó ginek is az utóbbi évek termékei, a legnagyobb világmárkák rukkoltak elő a saját italaikkal. Ahogy Magyarországon az utóbbi évtizedekben létrejött a bor reneszánsz, majd következett a kézműves söröké, nagyon remélem, hogy a gint is felfedezik maguknak az igényes fogyasztók. El kell mondanom, hogy Magyarország boróka nagyhatalom, korábban a nemzet sokat fogyasztott borókapárlatot vagy borókabort. Ady Endrének orvos írta fel receptre, természetesen szívesen kortyolgatta a költő. Bízom benne, hogy hamarosan ismét divatba jön, és újra a szívébe zárja ezt az italt a magyar közönség.
– Milyen kikapcsolódási lehetőségeket kínál ez a kétségtelenül egyedülálló szépségű koktélbár itt, Újpesten?
– Nagyon jól érezzük itt magunkat, és feltett szándékunk, hogy a helyi körforgásba is beépülünk, és szervesen részt veszünk. Arra biztatom a helyieket, hogy bátran térjenek be hozzánk, vegyenek részt szervezett Főzdelátogatásainkon, Bárestjeinken, kóstolják meg ginünkből és vodkánkból készült különleges és egyedi koktéljainkat. Úgy érzem, minden igényt kielégítünk, gyakran adunk otthont privát születésnapoknak, céges rendezvényeknek, baráti összejöveteleknek. S miközben a vendégek kortyolják az italokat, természetesen körbevezetjük őket a szeszfőzdénkben is.