Varju: Jogos a Tungsram dolgozóinak követelése

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

“A magyar gazdaságnak új helyzetre kell felkészülnie a járvány és a háború miatt” – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Varju László.

Újpest országgyűlési képviselője arra figyelmeztetett, hogy a vállalkozásokat súlyos pénzügyi terhek fenyegetik a közeljövőben:

“Én már láttam azt a levelet, amelyben az ELMŰ-ÉMÁSZ a villanyáram eddigi fogyasztási árára vonatkozó szerződésmódosítást kezdeményezett: az eddigi árnak az ötszörösét határozták meg.”

Varju László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

 

Varju László rámutatott, hogy április 1-jétől a vállalkozásoknál a villamosenergia ára

99 Ft/kWh-ra nő.

“Ennek a súlyos következményei lesznek a magyar gazdaságra nézve, a luxus-rezsicsökkentés a múlté”

– közölte a Demokratikus Koalíció politikusa, hozzátéve:

szerinte ez is hozzájárulhatott a Tungsram helyzetének egyre bizonytalanabbá válásához.

Mint fogalmazott, a vállalat vezetése egyoldalúan és egyértelműen a dolgozók kárára módosította a kollektív szerződést. Ezzel szerinte jelentősen változni fognak a vállalat által foglalkoztatott, országszerte összesen 3000 fő munkakörülményei. Varju emlékeztetett arra, hogy a szakszervezet nem fogadta el az egyoldalú módosítást, és ezért a Tungsram dolgozói megalakították a sztrájkbizottságot.

Varju László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Hozzátette:

a dolgozókat egyértelműen hátrány érte a kollektív szerződés egyoldalú módosításával, és jogosak a követeléseik.

A képviselő szerint ez a konkrét eset is jól példázza, milyen következményekkel jár majd a küszöbön álló gazdasági válság. Azt pedig különösen aggasztónak nevezte, hogy a kormány egy stratégiai partner cégét sem tudja megvédeni a negatív gazdasági hatásoktól, illetve nem tud a vállalatvezetéssel közösen megoldást találni a helyzetre.

Szerinte ez a kormány alkalmatlanságát bizonyítja, amin a választók április 3-án tudnak változtatni, mert, mint fogalmazott:

“Olyan kormányra van szükség, amely képes segíteni a nehéz helyzetbe jutott munkavállalóknak.”