Városfejlesztés, kulturális döntések, pályázatok

  •  
  •  
  •  

Újpest önkormányzatának képviselő-testülete június 23-án tartotta soron következő ülését a Városháza dísztermében. Az „Egyebek-ben” megtárgyalt öt ponttal együtt összesen 30 kérdésről esett szó ezen a napon. Napirend előtt kért szót Belán Beatrix alpolgármester. Tájékoztatta a képviselőket, hogy csak az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház intézményvezetői pályázatát tárgyalják ezen a napon. A képviselők – zárt ülésen – egyhangúlag fogadták el Kerekes György pályázatát, akit az UGYIH igazgatójává öt évre szóló szerződéssel neveztek ki.

Rendeletek, sikeres ÖKO-PROGRAM

 

A május 26-i ülésen Marsal Géza (MSZP) tájékoztatta a képviselőket, hogy Bene Ferenc labdarúgó, olimpikon, Újpest Díszpolgára méltatlan körülmények közt nyugszik a Megyeri úti temetőben. A képviselő javaslatot tett arra, hogy a testület nyújtson támogatást méltó síremlék felállításához. Javaslatát vita követte, végül Hock Zoltán (MDF) módosító javaslatát fogadták el a képviselők 15 igen, 2 nem, 9 tartózkodás mellett. A kegyeleti szabályokról szóló rendelet a júniusi ülésen megszületett, melyet egyhangúlag fogadtak el a képviselők. Újpest önkormányzata gondoskodik a kerület volt polgármestereinek, díszpolgárainak, a képviselő-testület egykori tagjainak tisztes eltemettetéséről, illetve pénzügyi hozzájárulást nyújthat síremlék állításához is, legfeljebb a mindenkori minimálbér hússzorosának megfelelő összeggel.

Ezt követően az Újpesti Média Kht. nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakulásáról esett szó. A közhasznú társaságok 2007. július 1-jét követő két éven belül nonprofit kft-ként, vagy más nonprofit gazdasági társaságként működhetnek tovább. A Média Kht. májusi felügyelőbizottsági ülésén elfogadásra javasolták az alapító okiratot a tulajdonos alapító felé. A képviselők 20 igen, 2 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadták az alapító okirat, illetve a közhasznúsági szerződés módosítását.

A következő napirendi pontot dr. Trippon Norbert alpolgármester terjesztette elő a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet, Felnőtt Szakrendelő felújításáról. A főváros korábban készített egy erre vonatkozó határozati javaslatot, melyet az újpesti képviselőknek véleményezniük kellett volna. A testületi ülés napjára – június 23-ára – azonban a főváros módosította az előterjesztést, így az újpesti képviselők nem tudták azt megtárgyalni. Dr. Trippon Norbert visszavonta az előterjesztését, a kérdésre a későbbiekben térnek vissza.

Elbírálták az ÖKO-PROGRAM „A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására” című pályázatra érkezett anyagokat. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium februárban hirdette meg a programot, melyre társasházak és lakásszövetkezetek pályázhattak. A korszerűsítést követően valamennyi lakásban lévő fűtött helyiségben az önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozás műszaki feltételei biztosítottá válnak. 24 érvényes pályázat érkezett be a programra, 1548 lakásra, a támogatás lakásonként legfeljebb 23000 Ft.

Dr. Trippon Norbert alpolgármester elmondta, szorgalmazni fogják a kormánynál – és erre kérte képviselőtársait is –, hogy a távhő a legalacsonyabb adókulcs alá tartozzon 2010 januárjától. Ehhez Wintermantel Zsolt (FIDESZ) fűzte hozzá gondolatát: örül annak, hogy az alpolgármester is az áfacsökkentés mellett áll, hiszen a Fidesz már régóta ezt a megoldást szorgalmazza. A képviselők végül 27 igennel elfogadták az előterjesztést.

A kerületi építési szabályzatról esett szó ezt követően. Dr. Trippon Norbert tájékoztatta a testületet arról, hogy egy 1997-ben megszületett törvény szerint a fővárosi önkormányzatoknak a kerület egészére vonatkozóan kerületi építési szabályzatot kell megállapítania. Mivel az újpesti Városfejlesztési Koncepció a kerület városszerkezeti tagozását már meghatározta, a főváros és Újpest megállapodhat abban, hogy kisebb területegységre is megállapítható legyen kerületi építési szabályzat. Ennek érdekében megállapodás-tervezetet készített Újpest önkormányzata.

Pajor Tibor (Jobbik) úgy vélte, hogy ezt az előterjesztést a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnak is meg kellett volna korábban tárgyalnia. A képviselő hozzáfűzte, hogy így nem érdemes várost fejleszteni, és kérte az alpolgármestert, hogy vonja vissza a javaslatot. A hozzászólásra a polgármester reagált. Dr. Derce Tamás kifejtette, hogy nem rendezési tervről van szó, hanem a kerületi építési szabályzat megalkotásáról. Végül a képviselők 23 igen, 1 nem, 3 tartózkodással elfogadták a javaslatot.

 

Pályázatok, közbeszerzések

 

A képviselő-testület módosította Újpest önkormányzatának gazdasági intézménye alapító okiratát, mivel 2009. januárjától megjelent a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvény, illetve módosult az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet. Módosították az Újpesti Piac és Vásárcsarnok alapító okiratát is.

Dr. Trippon Norbert előterjesztésében a volt Bródy Imre Gimnázium épületének hasznosítását tárgyalták. A korábban érdeklődő befektetők a gazdasági helyzet megváltozása miatt visszavonultak, s a két magyarországi egyetem, mely oktatási célra bérbe vette volna az épületet, nem küldte el pályázatát. A pályázat május 11-én lezárult, s pályázó hiányában az eljárást eredménytelenné nyilvánították, melyet 27 képviselő fogadott el.  

Ezt követően közbeszerzési eljárásokat tárgyaltak a képviselők. Az Európai Unió „A kompetencia alapú oktatás implementációja” című projekt keretében képzésekkel segíti az új tanulásszervezési eljárások alkalmazását, felkészíti a pedagógusokat az új módszerek megismerésére, elsajátítására és azok gyakorlati alkalmazására. Öt újpesti intézmény – a Bajza József és az Erzsébet utcai Általános Iskola, a Csokonai Gimnázium, a JMK és a Park Óvoda – nyerte el a támogatást. Belán Beatrix alpolgármester (MSZP) kiegészítő határozati javaslatot fogalmazott meg, miszerint a képviselők elfogadják a projektről szóló tájékoztatást. Mind a kiegészítést, mind az alapjavaslatot, mely szerint nettó 28 M Forint értékű közbeszerzési eljárást indítanak meg a projekt megvalósításához, elfogadták a képviselők.

Megindították a gazdasági intézményhez tartozó intézmények részére élelmiszerek beszerzése tárgyáról szóló közbeszerzési eljárást. A közbeszerzés óvodák és bölcsődék élelmiszer-beszerzését érinti, becsült értéke 115 millió Forint. 24 képviselő igennel szavazott.

Szintén a gazdasági intézmények ellátási körébe tartozó intézmények részére indítottak meg közbeszerzési eljárást tisztító- és takarítószerek beszerzése tárgyában, mivel a korábbi szerződés 2009. októberében lejár. A közbeszerzés becsült értéke 22 millió Forint, a képviselők közül 25-en értettek egyet az előterjesztéssel.

25-25 igennel fogadták el a képviselők a következő határozatokat is. Elsőként a közvilágítási fejlesztési munkák elvégzése tárgyában kiírt közbeszerzést tárgyalták. Határidőre 3 ajánlat érkezett, nyertesnek a Vialux Elektromos Tervező és Kivitelező Kft-t tették meg. A Magyar Kőris Kft-t tették meg a városüzemeltetési szolgáltatások tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás nyertesének. A közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás is lezárult, melyre 5 ajánlat érkezett. A Gazdasági Intézmény körébe tartozó óvodák, általános iskolák és középiskolák, illetve a Karinthy Frigyes ÁMK esetében a Junior Vendéglátó Zrt-t, az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, a Szociális és Egészségügyi Intézmény esetében pedig a Julienne Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-t jelölték meg nyertesnek.

Dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztést nyújtott be a vagyonnal való gazdálkodás és rendelkezés szabályairól szóló rendelet módosítására, mely az önkormányzat tulajdonosi részesedésével működő gazdasági társaságok és közhasznú társaságok esetében a tulajdonosi és tagsági jogok gyakorlását tartalmazta. 18 igen, 6 nem és 2 tartózkodás mellett a képviselők elfogadták az előterjesztést.   

 

Kulturális előterjesztések

 

Belán Beatrix alpolgármester (MSZP) alapítványi támogatást javasolt az N.J. Pro Homine Alapítvány „Földobott kő” című könyvsorozata két kötetéhez. Az egyik könyv Eigel István Munkácsy-díjas képzőművész II. világháborús emlékeit idézi fel; a könyv bemutatójához egy kiállítás is kapcsolódna. A másik kiadvány pedig Fecske András művészettörténész könyve.  A kiadásokhoz és a kiállítás megszervezéséhez az összköltség fele áll az alapítvány rendelkezésére, az önkormányzat 550,000 forinttal járul hozzá a kezdeményezéshez.

Az Újpesti Közművelődési Kör a városnapi programok alkalmából Lőwy Izsákról, Újpest első bírájáról kíván emléktáblát állítani, melynek elkészítésére Schrammel Imre keramikusművészt kérték fel. A tábla felállítását a Kör anyagilag fedezi. Belán Beatrix a testület támogatását kérte a kezdeményezéshez.

Először Juhász László (MSZP) kért szót, aki kifejtette: maximalizálni kellene a Városháza falán elhelyezett táblákat, vagy akár az épületen belül elhelyezni azokat. Dr. Derce Tamás úgy vélte, a kerület számára fontos emberek emléktáblájának kiállításához ez a megfelelő hely. Wintermantel Zsolt (FIDESZ) és Kovács Sándor (SZDSZ) a támogatásáról biztosította az előterjesztőt, Szabó Gábor (MSZP) pedig azt javasolta, hogy a megújult Főtéren létesítsenek egy emlékfalat, amelyre felkerülhetnének a táblák. A képviselők végül az eredeti határozatról szavaztak, 24 igennel elfogadták azt.

Oktatási Hivatalhoz minden év július 1-ég kell benyújtani a közoktatási intézmények csoportjainak létszámtúllépési engedélyeztetését, melyhez képviselő-testületi határozat szükséges. Újpesten a számított létszám több iskolában és óvodában is meghaladja a maximálisan engedélyeztetett szintet. A képviselő-testület 11 iskola esetében engedélyezte a létszámtúllépéseket, 3 iskola és 16 óvoda esetében pedig kérelmet nyújtott be az Oktatási Hivatalhoz az engedélyeztetésre.

Döntöttek a képviselők arról, hogy támogatják az Újpesti Hajós Klub Vízitúrázó Alapítványt filmsorozat készítésében. Az alapítvány idén a Tiszáról és a környező településeken fellelhető értékekről szeretne filmet készíteni, melyhez 500,000 Ft támogatást szavaztak meg a képviselők.

 

Egészségügy, költségvetés

 

Az Újpesti SZEI Védőnői Szolgálat területi ellátásánál az ellátottak száma több körzetben meghaladja a 250 főt, ezért szükségessé vált új védőnői körzet kialakítása. Nagy István alpolgármester (FIDESZ) határozati javaslatában a Király és a Galopp utcai tanácsadó 1-1 új körzetének kialakításáról szavaztak a képviselők. Egyhangúlag elfogadták a javaslatot.

Szintén Nagy István terjesztette elő a Szociális Foglalkoztató alapító okiratának módosításáról szóló javaslatot, melyre egy 2008-ban megszületett törvény miatt volt szükség. Erre a határozatra is 26 képviselő nyomott igen gombot.  

Dr. Trippon Norbert (MSZP) előterjesztést nyújtott be az önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal 2009. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosítására. A módosítás szerint a 2009. évi költségvetési főösszeg bevétele, és kiadása 18,148,929 eFt-ra módosul. A módosítás okai között szerepel, hogy az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. jegyzett tőkéjét 240 M forinttal csökkentik; az ÖKO-PROGRAM-ra nem kell a teljes elkülönített összeget felhasználni, illetve a 30 M forintos támogatások is befolyásolják a költségvetési főösszeget, mellyel az orvosi praxisokat, az egyházakat, illetve a kisvállalkozásokat segíti az önkormányzat.

Wintermantel Zsolt kérdésére, miszerint hogy készül fel az önkormányzat az áfaemelésből adódó többletterhekre, dr. Trippon Norbert elmondta, hogy ez az indítvány is foglalkozik az áfaemeléssel, de a konkrét terveket őszre dolgozzák ki.

A költségvetésről szóló rendeletet 22 igennel, az ÚV Zrt. tőkéjének csökkentéséről szóló határozati javaslatot 25 igennel fogadták el.

Egyhangúlag elfogadták a képviselők, hogy az önkormányzat a Semmelweis-napot, illetve a Családok Átmeneti Otthonát támogatja.

 

Egyebek: az életmentő készülékről, az energetikai fejlesztésekről

 

Először a volt Jókai utcai Gyermek-szakorvosi Rendelőről tárgyaltak a képviselők, melyre Újpest önkormányzata ingyenes vagyonjuttatás iránti igényt jelentett be. A volt rendelő ingatlana két telekből áll, egyik az állam, a másik az önkormányzat bejegyzett tulajdoni hányada. Az önkormányzat tárgyalt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel, melynek során megállapítást nyert, hogy az ingatlan jelenlegi tekekönyvi helyzete nem fedi az előzményekből levezethető tulajdoni állapotokat, azonban kiderült az is, hogy ingyenes vagyonjuttatásra lehetőség adódik. Dr. Kató Balázs jogi tanácsnok tájékoztatta a testületet arról, hogy az önkormányzat valószínűleg megkapja az említett ingatlanrészt.

Szalkai István (MSZP) nyújtotta be „Az épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése” című pályázatról szóló előterjesztést, mely épületenergetikai fejlesztéseket támogat úgy, hogy komplex felújítási projektek támogatására nyílik lehetőség. Ide tartozik az intézmények falainak utólagos hőszigetelése, az elavult nyílászárók cseréje, és a fűtési rendszerek korszerűsítése. Az igényelhető támogatás maximális mértéke a szükséges összeg 25-80 %-a. A javaslatot 21 képviselő támogatta.

Hladony Sándor (FIDESZ) ingyenes félautomata életmentő-készülékre, illetve a „HELP-Pontok” segítő rendszerre hívta fel a figyelmet, amely idén júniusban indult útjára. A szaktárca 100 életmentő készülék kihelyezését tervezi, melyből 50 db-ot közterületen kíván megvalósítani. A képviselő javasolta, hogy Újpest önkormányzata is csatlakozzon a programhoz 2 db készülék beszerzésével, melyeket a káposztásmegyeri ügyfélszolgálati irodába és a piacfelügyelőségre helyeznének el. Derce Tamás ígéretet tett arra, hogy visszatérnek a következő ülésen a javaslat megtárgyalására.

Dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jelentést küldött a jegyzőnek, és kérte, hogy a játszóterek illetve a kötelezően kialakított illemhelyek számáról tájékoztatást adjon. Dr. Derce Tamás levélben fordult a biztoshoz, miszerint a jelenleg hatályos jogszabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, mely szerint kötelező volna minden játszótérhez illemhelyet, ivó kutat és kézmosót létesíteni. Dr. Trippon Norbert alpolgármester elmondta, hogy az illemhelyek kialakítása és fenntartása hatalmas kiadást jelentene az önkormányzatnak. A polgármester szerint egy Újpest-Központban, és egy Káposztásmegyeren lévő illemhelyet ettől függetlenül érdemes volna kialakítani. Hock Zoltán (MDF) szerint a kulturált közösségi élethez ez a kérdés is szorosan kapcsolódik. Végül 17 igen, 7 tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést.

Az önkormányzat részt vesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt városfejlesztési programon. Időközben megváltozott az Akcióterületi terv kidolgozása. Módosult a városfejlesztő gazdasági társaságok működtetésére kötött szerződés is, ezentúl egy alapszerződést és egy külön megállapodást kell kötni a projektre vonatkozólag. A képviselők három határozati javaslatról döntöttek 17 igen, 8 tartózkodás mellett: elfogadták az együttműködési alapszerződést, az együttműködési megállapodást, illetve azt, hogy biztosítják a Főtér-projekt megvalósításához szükséges önrészt a 2009-2010. évi költségvetésben.

 

A zárt ülésen szociális támogatásokról és önkormányzati lakás bérbeadásáról tárgyaltak a képviselők.