Május 11-én, vasárnap a közlekedési kultúra napján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) városi sétával, közös mozizással és egy installációval hívja fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunk közös érdeke és felelőssége az, hogy javuljon hazánkban a közlekedési kultúra.
Hazánkban 2015 óta rendezik meg a közlekedési kultúra napját, amely minden évben a közlekedés résztvevőinek egymásra figyelését, a fenntartható, biztonságos, kulturált közlekedést helyezi fókuszba.
Ebben az évben a BKK hét különböző, szakértők által vezetett városi sétával, közös mozizással és egy installációval várja az érdeklődőket a közlekedési kultúra napján. A séták többek között olyan témák köré épülnek, mint a megújuló Nagykörút, a pesti viadukt, vagy a gyerekbarát városi terek, de lesz MOL Bubival bejárható biciklis túra is.
Emellett egy virtuális utazáson is részt lehet venni az Innováró installációban, a Jane Haining rakparton 10 és 18 óra között a Vigadó tér vonalában. A virtuális utazás során BKK-s fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A vasárnap délutánt a mozizni vágyók a Corvin moziban zárhatják, ahol egy vonaljegyért cserébe a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet lehet megnézni. A filmben Budapest ikonikus terei mellett a fővárosi közösségi közlekedés is megjelenik.
Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A programokról részletesen tájékozódni, illetve regisztrálni az alábbi oldalon lehet:
https://bkk.hu/rolunk/programok-a-bkk-val/programok-a-kozlekedesi-kultura-napjan/