Városnapok, huszadszor is

  •  
  •  
  •  

A foci Európa-bajnokságot és az olimpiát követően, augusztus 29. és szeptember 2. között, a Szent István tér ismét megtelik vásárosokkal, vidám gyerekekkel és érdeklődő felnőttekkel. A szervezők számtalan programmal kedveskednek a látogatóknak az idei nyár méltó lezárásaként.

A négynapos rendezvénysorozat igazi kulturális kavalkád lesz, hiszen a komolyzenétől a könnyűzenéig, a kiállítástól a színházi előadásig, gyerekprogramokig szinte minden műfaj képviselteti  magát.

Az idei, bajnokokkal teli évhez méltón a Városnapok színpadán is győztesekkel találkozhatunk, hiszen fellép majd Radics Gigi és Kocsis Tibi is. És, ha már zenei tehetségkutató: hallhatjuk majd Kováts Verát, Tóth Gabit és Tarány Tamást is. Kihagyhatatlan résztvevője a bulinak az újpesti ikon, Curtis és BLR is. Zola akusztikus koncertjére, a Back II Black és a Bikini bulijára is érdemes lesz kilátogatni a Szent István térre. Vasárnap tartják az Újpest Arca 2012 döntőjét, valamint a Máté Péter emlékkoncert előtt a közönség köszöntheti Újpest büszkeségeit, Berki Krisztiánt, Karakas Hedviget és Dombi Rudolfot. Az ünnepség után természetesen ki-ki begyűjtheti tőlük az értékes autogramokat.
 
A programsorozat csütörtökön 17.00 órakor az “Újpesti képzőművészek az Újpesti Városnapokon” című kiállítás megnyitójával kezdődik. A tárlaton többek között Kossuth- , Munkácsy-,  Príma Primissima díjas alkotók műveit csodálhatják meg a látogatók. Ezután az érdeklődők az Újpesti Sajtó Kft. által kiírt fotópályázat kiállításának megnyitóját és egyben díjátadó ünnepségén vehetnek részt. Este a Szent István téri nagyszínpadon az „Egy szoknya egy nadrág” című zenés vígjátékon mulathat a nagyérdemű.

Pénteken két pompás koncerttel is kedveskednek a szervezők a kilátogatóknak. Aki nem akar lemaradni a gyönyörű hangú, 16 éves endrefalvai lány, Radics Gigi előadásáról, jobban teszi, ha 18.30 előtt már elfoglalja helyét a Szent István téri Nagyszínpad közelében. A Megasztár 6 fiatal, de annál tehetségesebb győztese után, az örökifjú Bikini együttes koncertezik.

Szombaton 10.00 órától indulnak a színes programok. A Szent István téren, a Szép Ernő Színház: A szegény ember gazdagsága című produkcióján múlathatják idejüket a családok. Ezután a klasszikus Pinocchio előadását nézhetik a kicsik és nagyok, a Szegedi Miniszínház jóvoltából. Ezzel egy időben, 11.00 órakor, a pécsi Bóbita Bábszínház: Zimmezumm című meséjét láthatják a legkisebbek, a Városháza Házasságkötő termében, amelyre az ingyenes regisztrációs jegyeket az Újpesti Ajándékboltban vehetik át az érdeklődők. Az Újpest Galériában “Húsz éves az UVB – sportdokumentum kiállítás” címmel tartanak tárlatmegnyitót. A Szent István téren a táblajáték kedvelői szórakozhatnak, egy jelmezes élő sakkpartin.

Délután a Budai Project koncertjével kezdődik a fellépők kavalkádja, a blues-rock stílust játszó zenekar saját és világslágerekkel kedveskedik a hallgatóságnak. A zenekart az X-faktoros, aranytorkú rocker, Tarány Tamás követi a színpadon, majd fellép a két újpesti rapper fenegyerek Curtis és BLR, akiket Zola követ a színpadon. Az esti fergeteges Black II Black koncert előtt pedig Tóth Gabi forrósítja tovább a szombati esti bulihangulatot.

Szombaton a sportos újpestiek se maradjanak otthon! Többek között kapura rúgás, szlalom ügyességi játékok, darts, szellemi vetélkedő várja őket, hisz a Piac sétányon Sportsziget lesz.
A gasztronómia kedvelői se tervezzenek máshová programot, hisz a tavaly nagy sikert aratott Lecsófesztivál idén is megrendezésre kerül, természetesen ezúttal is az Újpesti Piacon. Mindkét helyszínen 10.00 órakor kezdődnek a programok.

A szombati esti bulit kipihenve, vasárnap 11.00 órától várják a szervezők az érdeklődőket, a Károlyi Parkba. Bartha Tóni Bábszínháza mutatja be a Paprikajancsi című mesejátékát. Délután is érdemes lesz maradni, hiszen 15.30-tól, a nagy sikerre való tekintettel, ismét közbiztonsági bemutatót tartanak az újpesti rendfenntartók. Délben jó ebédhez szól majd a nóta, hiszen az Újpesti Zenebarát Kör énekesei és az Újpest cigányzenekar együtt muzsikálnak majd. Ezután a Berehinya Asszonykórus lép fel.
Később Horváth Milán zumba instruktor és csoportja varázsol latin hangulatot a színpadra. Ezután a nagyrészt a Madách Színház művészeiből álló Pódium Színház adja elő a Macskakirályt. Utána a PMS Dance Táncstúdióé lesz a színpad. 16.00 órakor kezdődik a Központi Tanévnyitó, majd rögtön ezt követően két tehetséges, az X-faktorban megismert énekes, Kováts Vera és a győztes Kocsis Tibi énekelnek nekünk. 18.00 órakor veszi kezdetét az Újpest Arca döntő, ahol kiderül, 2012-ben kik képviselik majd városunkat. Ez idő alatt a Nagyszínpad mellett előbb a kerekesszékes, Gördülő tánccsoport előadását, majd az Újpesti Torna Egylet bemutatóját láthatják az érdeklődők.
20.00 órakor Újpest büszkeségeit, olimpikonjainknak köszönthetjük.
A rendezvénysorozat, az ez után következő Máté Péter emlékkoncerttel zárul, amely szintén újabb sztárparádéval kápráztatja majd el a közönséget. A halhatatlan zenész örökzöld dalai ugyanis Szatmári Orsi, Gallusz Niki, Kökény Attila és Bolyky Balázs előadásában csendülnek majd fel. 

A híres előadókon és színes eseményeken túl, lesznek egyéb, érdekes, kiegészítő programok is a Szent István téren. Többek között vásári forgatag, karaoke sátor, fotósátor, kisebbségi önkormányzatok bemutatói, civil szervezetek, véradás, dunai hajókázás, ingyenes buszjárat Káposztásmegyerről szolgálják majd a kikapcsolódást. Idén a templomkertben a legkiesebbek szórakozásához, kényelméhez szükséges, Skac Placc-ot rendeznek be a szervezők, ahol kézműves foglalkozások, Baba-Mama kuckó, Kölyökpark, Magic Box, Kabóca-házikó várja a gyermekeket.

Megint igazán jó lesz újpestinek lenni. Ünnepeljünk együtt, találkozzunk a Városnapokon!