Vásári forgatag a Duna sétányon

  •  
  •  
  •  

Valóságos vásári forgatag fogadta az Újpesti Piac-Placcra látogatót április 13-án a Duna sétányon. A jó idő láthatóan sok újpestit kicsalogatott ezen a napsütéses szombaton. A városháza sarkától a vásárcsarnokig sorakozó árusok asztalai körül hatalmas tömeg hullámzott egész délelőtt. Úgy tűnik, eladók és vevők egyformán elégedetten távoztak a helyszínről, hiszen lépten-nyomon azt hallhattuk: a jövő héten is jövünk!

Egy hónapja, hogy az Újpesti Piac és Vásárcsarnok szomszédságában, a Duna sétányon megnyílt az újpestiek új közösségi tere, a Piac-Placc. A szombati vásár már hozzátartozik a Szent István tér hétvégi arculatához, rövid idő alatt megszerették a helyiek. Vannak konkrét céllal érkező gyűjtők, de akad, aki csak nézelődik, sőt olyannal is találkoztunk, aki minden hétvégén kijön és vásárol. Mindenki talál kedvére valót. Találhatunk itt ágyneműt, festményt, antik kávédarálót éppúgy, mint pecabotot, ólomkatonát, csipketerítőt, régi könyvet, hanglemezt, elektronikus cikket és sok-sok ruhaneműt.

– Nagyon jó ötletnek tartjuk, hogy a helyi városvezetés elindította a Piac-Placcot. Mi már a múlt héten is jártunk kint. Ami vonzó, hogy nagyon jók az árak, kedvesek, segítőkészek a portékájukat árulók. Mi babaruhát kerestünk, és vettünk is mindkét alkalommal, ezúttal kiskabátot, nadrágokat. Nagyon meg vagyunk elégedve, csak ajánlani tudom mindenkinek – mondja Szabó Brigitta, fiatal anyuka.

Az Újpesti Piac-Placc jelenleg százhúsz elárusítóhelyből áll, nyitva tartása megegyezik a vásárcsarnokéval, azaz szombatonként reggel 6-tól 14 óráig várja a látogatókat. Az eladók közül többen rendszeresen kijárnak.

Váradi Lászlóné már negyedszerre bérel standot a Piac-Placcon. Mint mondja, újpesti lakosként nagyszerű kezdeményezésnek tartja a piacot, ahová családok, fiatalok, idősebbek ki tudnak jönni, és eladni dolgokat, amelyeket meguntak vagy már kinőttek a gyerekek.

– Különösen jól jön ez a nagycsaládosoknak, amilyen például én is vagyok. Nyitás óta itt vagyok a Piac-Placcon, első alkalommal hat órakor mínusz tíz fokban kezdtem, de végigcsináltam. Szerencsére sokan vásárolnak minden szombaton. Az árban általában meg tudunk egyezni. Aki gyerekkel van, vagy idősebb, azoknak mindig engedek – teszi hozzá Váradiné.

Práger Ferenc piacvezetőtől megtudtuk: az újpestiek igazi sikerként élik meg a Piac-Placc megindulását.
– Először negyven asztallal kezdtük a vásárt, ma már százhúsznál tartunk, és további hetven család vár arra, hogy helyet kaphasson az elkövetkező hetek valamelyikén. A helyi vezetéssel együtt úgy döntöttünk, egyelőre nem bővítjük az asztalok számát, hanem rotációs rendszerben, egymást váltva vehetnek részt a jelentkezők a rendezvényen – mondja az Újpesti Piac és Vásárcsarnok vezetője.

G.R.


Az Újpesti Párbeszéd kérdőíveire visszaérkezett korábbi válaszokból kitűnt, a helyiek szeretnének egy hangulatos kis piacot. Így született meg az Újpesti Piac-Placc ötlete. A standokon minden otthon feleslegessé vált apróságot, használati tárgyat eladhatnak az erre vállalkozók, kivéve élelmiszert, vegyi árut, virágot vagy élő állatot. Az elárusítóstandot bérlők helypénzt, a helyiek 900 forintot, a nem újpestiek pedig 1500 forintot fizetnek.