Vermes lett az UTE csapatkaptánya

  •  
  •  
  •  


Sikerrel zárultak a hetek óta tartó tárgyalások: Vermes Krisztián 2014. június 30-ig meghosszabbította – nyáron lejáró – szerződését az Újpest FC-vel. A megegyezés egyelőre szóban kötettett meg, az 5-szörös válogatott védő azok után írja alá szerződését, hogy hazatér a válogatott Azerbajdzsán elleni, február 9-i mérkőzéséről az Egyesült Arab Emirátusokból.

A 2010-es őszi szezonban Vermes a csapat összes bajnoki- és kupamérkőzését végigjátszotta, továbbá két Ligakupa-találkozón is az első perctől az utolsóig a pályán volt.

A nemzeti csapatban 2005. december 15-én mutatkozott be Mexikó ellen, majd négy nappal később pályára lépett Antigua és Barbuda ellen. Ezt követően hosszabb szünet következett, ám Egervári Sándor már rendszeresen számít rá, így szerepelhetett a San Marino és a Finnország ellen megnyert Eb-selejtezőkön, és a Litvánia ellen megnyert barátságos találkozón.

Vermes Krisztiánt egy nagy megtiszteltetés is érte: Mészöly Géza vezetőedző hétfő este jelentette be a játékosok előtt, hogy a szerződését meghosszabbító védő lett az Újpest FC új csapatkapitánya.

GG