Az újpesti Központ Bisztró is indul a “Terasz Budapest 2015” címmel meghirdetett pályázaton. Segítsük szavazatainkkal a győzelemhez Újpest egyik leghangulatosabb közösségi terét!
A tavaly indított pályázatot folytatva, idén is a szakmai zsűri, valamint a közönség fogja a nyertes teraszokat kiválasztani. Ennek keretében három kategóriában – terasz, kerthelyiség, pop-up – kerül kihirdetésre a „Terasz Budapest 2015” cím, a közönségszavazás eredményeként pedig a „TERASZ Budapest 2015 – Közönségdíj” elismerés nyerhető el.
Újpestet a Szent István tér mellett található Központ Bisztró képviseli a versenyben. A Bisztró megnyitásával az üzemeltetők nem titkolt szándék az volt, hogy új színfoltot vigyenek az újpesti lakosok életébe, megmutatva mindenkinek, hogy érdemes Újpestre látogatni. A Terasz már az első évben is nagy sikert aratott, hiszen ki ne élvezné, hogy nem kell egészen a belvárosig utaznia igazán finom ételekért, kávékülönlegességekért és frissítő italokért, melyeket kellemes időben a szabad ég alatt is elfogyaszthat.
Segítsük szavazatainkkal a győzelemhez Újpest egyik leghangulatosabb közösségi terét!
Szavazási időszak: 2015. augusztus 31. 12:00 – 2015. szeptember 14. 12:00
Eredményhirdetés és díjátadó ünnepség: 2015. szeptember 17. 00:00
Szavazás: http://terasz.budapest.hu/