Vetélkedő előtt

  •  
  •  
  •  


Diákok jártak március 12-én az önkormányzat által útjára bocsátott “Miért jó újpestinek lenni, miért jó Újpesten élni” című vetélkedő előfutáraként a Városházán és a szomszédos piacon. Az 50 tagú diákcsoportot Grósz Ágnes, a Művelődési osztály munkatársa mutatta be a szakavatott kísérőknek, Hladony Sándor önkormányzati képviselőnek, valamint Balogh Angéla piacfelügyelőnek.

Balogh Angéla a piac réges-régi korszakával is megismertette a diákokat, amikor még hajókkal érkeztek, szekerekkel jártak, s így árulták portékájukat a kereskedők. Majd időben nagyot lépve az 1972-ben kialakított, máig bevált rendről szólt. A diákok finomságokkal tértek vissza, a 119-es cukrászda jóvoltából kaptak egy szelet süteményt és két kereskedőtől mandarint.

Hladony Sándor felhívta a figyelmet a Városháza külső homlokzatán elhelyezett emléktáblákra, a híres újpestiekre. A belső elrendezésről szólva, meglepődve hallgatták a diákok, hogy még börtön is volt egykoron az épületben. Már a jelen korához tartozik, hogy a mozgáskorlátozottaknak is van akadálymentes bejutási lehetőségük. Látták a vendégek a házasságkötő termet, és a polgármesteri tárgyalóba is betekinthettek és megismerkedhettek – igaz, csak hallomás alapján – a képviselő-testület munkájával is. A gyönyörű díszteremben megcsodálhatták a nagy elődök, az újpesti kovácsok és asztalosok máig látható alkotásait.

A vetélkedő döntőjére 2012. március 29-én kerül sor a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központban. De addig a diákok nem pihennek, további személyes tapasztalatokat például jövő hétfőn az Újpesti Torna Egyletnél szereznek.