VIII. kerületi önkormányzati képviselő lehetett a koronavírusban elhunyt 28 éves férfi

  •  
  •  
  •  

Nagy valószínűséggel Balogh Lajos “Paci” folklór zenész, emberi jogi aktivista lehetett az a fiatal férfi, aki az elmúlt 24 órában halt bele a koronavírus-fertőzésbe – írja Facebook-bejegyzésében a Roma Sajtóközpont.

A 28 éves aktivista művészeti és jogvédői tevékenysége mellett politikai szerepet is vállalt: 2019 óta a VIII. kerületben volt önkormányzati képviselő, mandátumát ellenzéki színekben szerezte.

Balogh nemrég közölte közösségi oldalán, hogy ő is elkapta a koronavírust, és a fertőzés miatt kórházba kell vonulnia.

A kórházba kerülése után állapota súlyosbodott, lélegeztetőgépre került. A halálhírét rokonai erősítették meg az oldalnak.

A fiatalember korábban azzal tett szert országos hírnévre, hogy kampányt indított a szavazatvásárlás ellen és a tisztességes politizálás mellett.

, , ,