VirágVáros-program

  •  
  •  
  •  

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is muskátlik díszítik majd Újpest utcáit. Közel 4500 cserép muskátlit helyeznek ki a város különböző útvonalain. Ugyanakkor újdonságok is lesznek: a leanderek a Városháza és a Károlyi-szobor környékén, de a rózsakerteket, vagy a Király utcai virágsétányt is említhetnénk. Az első muskátlik kihelyezésénél dr. Trippon Norbert alpolgármester is jelen volt.

Közel 100.000 egynyári virág és 4500 muskátli díszíti majd Újpest utcáit, ezen túl 100 muskátli oszlop is kihelyezésre kerül a város különböző pontjain.Vannak megszokott helyszínek, mint az István út, a Megyeri út, Sporttelep utca ahol immár harmadik éve megjelennek a muskátlik. Terek, – mint például a Lóversenytér, a Tulipánkert – vagy akár közlekedési csomópontok – István út – Árpád út sarok, Homoktövis – Megyeri úti körforgalom – ahol egynyári növények díszelegnek. De akár a muskátli oszlopokat is említhetnék a Hivatal, a Posta és a Szakrendelő előtt.
Mégis minden év tartogat valami újdonságot. Az idén a Király utca sétány válik „Virág-sétánnyá” egynyári virágágyásokkal, muskátlikkal és több tucat muskátli oszloppal visz színt majd Újpest Központjába. Az újonnan kialakított rózsakertek is újabb színfoltot jelentenek, melyek többek között a Homoktövis utcai buszvégállomásnál, és az újpesti Városkapu metró állomásnál kerültek kialakításra.
 
„Muskátli útvonalak”
István út
Pozsonyi út
Árpád út
Rózsa utca
Megyeri út
Fóti út
Hajló utca
Sporttelep út
Iglói út
Külső Szilágyi út
Szent Imre út, Szent László tér
Károlyi István utca
Templom utca – Deák F. sarkán
Kemény Gusztáv utca
Berda J utca
Király utca
Rózsakeretek
 
Árpád út-István út sarok – KÉSZ
 
Újpest Városkapu
 
Megyeri út- Fóti út sarok
 
Homoktövis buszvégállomás
 
Káposztásmegyeri új református templom
 
Dugonics u.- parkoló