•  
  •  
  •  

2016. október 14-én Újpest nevezetességeivel ismerkedtek a Bajza József Általános Iskola diákjai.

Az októberi iskolai program keretében megrendezett városnéző vonatozáson alsó és felső tagozatos diákok ismerkedhettek meg hét csoportban Újpest város rövid történetével, legrégebbi épületeivel, emlékhelyeivel.

Az Újpest-Kertvárosból induló kisvonat a Kiss Ernő utca, István út, Pozsonyi út, Tél utca, Rózsa utca, Árpád úton haladt végig egészen a Görgey úton át Bajza iskoláig.

Számos fontos és érdekes dologra hívta fel a figyelmet Hladony Sándor önkormányzati képviselő, aki a délelőtti program során a diákokat kalauzolta.

A Kiss Ernő utcán haladva megtudhatták, hogy miért gyújtunk október 6-án plusz egy gyertyát a többi vértanúra emlékezve, akiket nem Aradon végeztek ki, és hogy Újpesten mind a 13 aradi vértanú nevét utca őrzi.

Megismerhették azt is, miért nevezik a pozsonyi lakótelepet „szellem” telepnek, és hol lakott a 60 éve elhunyt Berda József újpesti költő, a Károlyi családból kinek a felesége volt a jótékonyságáról ismert Kornis Clarissa grófnő, a Nyár utcai Idősek Pihenőparkjának névadója.

Vitéz Halassy Olivér életútja is ismertetésre került a félóránként induló csoportok előtt, akiről a közelmúltban Újpest első saját uszodáját elnevezték, de azt is megtudhatták, hogy miért nem üzemel a főváros tulajdonában álló Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda az Árpád úton.

– Bizonyára a Bajza József iskola felkészítő tanárainak is köszönhető, hogy ennyire érdeklődőek voltak a gyerekek, hiszen nagyon sokan jöttek hozzám a végén, hogy ezt már hallották az órán, meg jártak is abban az utcában. Jóleső érzés ilyen közösségben gyarapítani az ismereteket, tanítani az újpesti gyerekeket – mondta Hladony Sándor.