Visszakapcsolták az elektromos áramot

  •  
  •  
  •  

A helyzet mindössze két nap alatt normalizálódott, köszönhetően annak, hogy Újpest Önkormányzata megelőlegezve az érintett lakóközösségeknek, magára vállalta a fennálló közel négy és félmillió forintnyi tartozás kiegyenlítését. A gördülékeny tárgyalásoknak köszönhetően az áramszolgáltató a pénz átutalása után, a mai napon visszakapcsolta az elektromos áramot.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatója levélben köszönte meg a hathatós együttműködést Wintermantel Zsoltnak. Mészáros Péter levelében kiemelte: „Mindig örömmel tapasztalom, ha ilyen felelősségteljes, gyors, az állampolgárok érdekeit szem előtt tartó beavatkozást tapasztalok!”

A helyzet kialakulásának alapvető oka, hogy a vonatkozó jogszabályok nem koherensek. Emiatt Wintermantel zsolt országgyűlési képviselőként indítványt nyújt be a Tisztelt Háznak, amelyben kezdeményezi a törvények „élethez” igazítását. Ezt dr. Tahon Róbert, az újpesti önkormányzat jegyzője levelében hozta az ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. tudomására. „Egyben jelzem, hogy Polgármester Úr parlamenti képviselőként kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását, valamint azt, hogy az Önkormányzat aktív segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy a későbbiekben hasonló szélsőséges eset ne történhessen meg a társasházak életében.”

A hét közepén Újpesten egy panelházban közműdíj tartozás miatt borultak sötétbe a lépcsőházak, liftek és menekülő utak. Összesen 7 lépcsőházban, több mint 400 családot rendkívüli helyzetbe hozva szüntették meg a közös területeken az elektromos áram szolgáltatást. A kialakult helyzet súlyos élet és balesetvédelmi kockázatot rejtett, mivel a lakók, áramszolgáltatás hiányában nem tudtak közlekedni. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, miután lakossági bejelentésből értesült a rendkívüli helyzetről, augusztus 30-án haladéktalanul kérte, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ a 2011. évi CXXVIII. törvény16. § b) bekezdése alapján, a veszélyhelyzet elhárításával kapcsolatosan azonnal intézkedjen, az élet-balestet veszély elhárítása, valamint a vagyonvédelem érdekében.