Visszakerül a Berki-elem a világbajnoki gyakorlatba

  •  
  •  
  •  

Berki Krisztián szerint amennyiben tudása legjavát hozva százszázalékos teljesítményt tud nyújtani a montreali világbajnokságon, akkor visszakapja, amit a kolozsvári Európa-bajnokságon elvettek tőle. Az UTE olimpiai bajnokával az Újpesti Közéleti Televízióban beszélgettünk.

– Soha senkit nem szoktam bántani és meggyanúsítani, de az oroszoknak egy nagyon jó lap volt a kezükben, és ezt kihasználva elcsalták az Európa-bajnokságot – összegezte az áprilisi kontinenstorna történéseit a tornász. Azért sújtották három tizedpontos büntetéssel, mert túllépte a harminc másodperces időhatárt a gyakorlata előtt. Emiatt 14,900 pontja lett, ezzel pedig második helyen végzett, az orosz David Beljavszkij ugyanis 15,100 pontot kapott.

– Valószínű, én is hibáztam, hiszen nem figyeltem az időre – folytatta. – Tizenöt éve versenyzem az élvonalban, és általában teljesen más a protokoll. Meg sem fordult a fejemben, hogy időtúllépés miatt megbüntethetnek. – Visszanéztem az esetet, s ha akkor indították volna el az órát, amikor számítottam rá, akkor benne vagyok az időben, és nyolc vagy tíz másodperc még maradt is volna.

Krisztián jelenleg a szabadságát tölti, de amikor a kedves olvasó kezébe veszi az Újpesti Naplót, a bajnok már ismét az edzőteremben lesz, hiszen megkezdi a felkészülést az októberi világbajnokságra.

– Az Európa-bajnokságon bemutatott 6,2-es kiinduló pontszámú gyakorlatomból még kihagytam a rólam elnevezett Berki-elemet, de úgy gondolom, és ezt már az edzőmmel, Kovács Istvánnal is átbeszéltük, hogy a világbajnokságra visszakerül a gyakorlatomba. Nagyon bízom benne, hogy Montrealban díjazzák majd a pontozók. Ha megcsinálom hibátlanul, akkor, amit Kolozsváron elvettek tőlem, azt visszaszerzem – jelentette ki elszántan Berki Krisztián.