Visszatértek Újpestre

  •  
  •  
  •  

Szombaton délelőtt nyílt meg az Újpest Galériában az Újpesti Téli Fesztivál kiemelt tárlataként az Ismeretlen életművek, ismeretlen gyűjtemények című kiállítás, amely négy, korábbi bagolyvári művész gyűjteményes tárlata. A közszemlére tett alkotások magántulajdonban vannak. Ritka alkalom, hogy dr. Kövesdi István gimnáziumi igazgató kölcsönbe adja a gyűjteményt. A kiállítást Gelléri István, az Újpest Galéria vezetője ajánlotta a művészetet kedvelők figyelmébe.

Ismert, hogy a II. világháborút követően az újpesti Beniczky utca 7. szám alatti ház tetőterében alkotó művészek közössége választotta magának a Bagolyvár nevet. A fiatal, roppant tehetséges festőket, szobrászokat, grafikusokat az újpesti Városháza patronálta. Segítette életüket, sőt, ösztöndíjat nyújtva főiskolai tanulmányaikat is.

A gyűjtemény komoly kortörténeti értékként őrzi a művészettörténet konstruktivista, ötvenes, hatvanas évekre jellemző, mégis újpesti korszakát. Ritkán látható művekkel találkozunk most. A művészek közül már senki sem él. Giron nehezen alkotott, Salynak kevés köztéri alkotása van. Brusch Péter befelé forduló művészként alig vállalt kiállítást. Keveset alkottak, keveset állítottak ki, mégis, munkásságuk lenyomata a kornak. Ugyanakkor magyarázat arra is, miért nem találkozunk velük kiállításokon.

Az újpesti közönség, és mindazok, akik az alkotók nevét látva eljönnek az Újpest Galériába, ezért is szerencsések. A látogatok igényes katalógust is kézbe vehetnek. A kiállítás február 12-ig látogatható.

Híres bagolyváriak és mestereik
A Bagolyvár-hoz tartozott még Dániel (Fischl) Kornél, Istvánfy János, Hován László, Vadász György, Varga Magda is. Mestereik voltak a főiskolán Barcsay Jenő, Kmetty János, Domanovszky Endre, Szőnyi István, Kisfaludy Strobl Zsigmond. 1946-1950 között rendszeresen tartottak kiállításokat iskolákban, társadalmi szervezetek helyiségeiben. A tárlatok rendezői, megnyitói között volt például Kassák Lajos író, Kádár Zoltán művészettörténész, Kállai Ernő, a magyar képzőművészeti modernizmus teoretikusa.

– B. K