Különleges hangulata volt a Szent István téren az adventi időszakban együtt töltött óráknak. Bár a vásárváros faházaiban az árusok december 24-én délig nyitva tartanak, négy hét után vasárnap elköszöntek Újpesttől a Találkozzunk többször! programsorozat eseményeként az Újpesti Karácsonyi Vásárra érkező sztárfellépők és a gyermekeknek kínált kézműves-foglalkozások, ünnepi műsorok. Szerencsére az időjárás ebben az évben kegyes volt hozzánk, a szabadtéri koncerteken a korábbi évekkel ellentétben nem voltak jókora mínuszok, mindössze Király Linda és Király Viktor fellépésén zúdultak a színpadra és a közönségre egyaránt hópelyhek és megérkezett a beígért sarkvidéki, metsző szél.
Ezúttal is sztárparádét kínált Újpest, az ünnepi készülődéshez igazán illő összeállításban.
A teljesség igénye nélkül: Kökény Attila, Keresztes Ildikó, Gáspár Laci, a Fourtissimo Zenekar, Zola, Veres Mónika, Kocsis Dénes és Gájer Bálint, majd programsorozat zárásaként a népszerű musicalénekes házaspár, Homonnay Zsolt és Polyák Lilla volt Újpest sztárvendége.
Vasárnap délutánonként komolyzene csendül felt a városháza dísztermében az Újpesti Zeneiskola és a Baptista harangzenekar közös fellépése nyomán, vendégségbe érkezett a Koncertmuzsika Zenekar, valamint Vörösváry Márton és Vörösváry Ibolya, akiket a város Házy Erzsébet előadó-művészeti diáköszöndíjban részesít. A karácsonyi műsorkínálatban újdonság volt a Kecskés –együttes horvát – dalmát népzenéje.
Elmaradhatatlan volt idén is az újpesti egyházak bibliai gondolatokat és műsorukat követő közös gyertyagyújtása.
A Szent István téren harmincöt, karácsonyi díszbe öltözött faházban kínálják a kereskedők egészen december 24-én délig azokat az ajándéktárgyakat, amelyekkel még az utolsó percekben vásárolva is meglephetjük szeretteinket. A vásárban kóstolhattunk karácsonyi finomságokat, forró italokat, szombatonként mérsékelt áron kínálta egy-egy termékét a kifőzdés. Minden adott volt a jó hangulathoz.
Az önkormányzat a városháza mellé telepített jégpályával lepte meg a gyermekeket és a felnőtteket. A pálya sportversenyeket is tálcán kínált, de még a Mikulás is jégre lépett, amikor a városban járt. A pályán február 15-ig ingyenes a siklás, tart még a jégszezon.
A kellemes vásári élmények felidézésével kívánunk boldog karácsonyt!
B.K.