Vízkereszt hozza el a farsang kezdetét

  •  
  •  
  •  

Vízkereszt, korábban Szentkereszt, a latin egyház Epiphania Domini, „Az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve. Vízkereszt a „Karácsonyi tizenketted”, a 12 napos ünnep zárónapja.

A napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkeresztelése és csodatétele
A keleti kereszténységben a Julián-naptár szerint január 6-7. a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése. A magyar név a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a 4. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Az evangélium szerint a három királyok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Judeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Caspar, Melchior, Balthasar – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – volt, tömjénadományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet.

A Jordán folyónál
A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel.

Vizet borrá
A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

Ünnepi népszokások
Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirályjárás. E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg. Legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak mutatta meg az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele, a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket, Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit. A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

Leszedjük a karácsonyfát
A vízkereszti népszokásokból mára leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

Farsangkezdet
Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (2012-ben a húsvét előtti 40. nap február 22.) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése. (Elnevezése és a legrégebbi szokásadatok középkori német polgári hatásra vallanak, de vannak az Anjouk és Mátyás királyi udvarából itáliai hatásra utaló adatok is.) A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák, ez a torkos csütörtök.

A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre (“a farsang farka”) vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes felvonulás, ma is igen híres a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi étel a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különböző társasági és szakmai farsangi bálokat.

(A Múlt-kor történelmi portál nyomán)