Vízre szálltak az újpesti hajósok

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Hajós Klub vízitúrákra várja a Duna szerelmeseit egész nyáron, a nagy vízi tábort július 7. és 23. között rendezik meg.

A Duna megkoszorúzásával nyitották meg az idei vízi túra idényt is májusban az Újpesti Hajós Klub evezősei közösen a Csatornázási Művek SE tagjaival.
Igaz, voltak, akik már ezt megelőzően is vízre szálltak. Május 1-jén a Szigetközben és a Mosoni-Dunán túráztak a legbátrabbak. A Pécsi Sebestyén, az ÁMK, az Erzsébet utcai és a Megyeri úti iskola diákjai a vízi telepen ismerkedtek az evezés ismereteivel és a vízi túrázással. Az UMSZKI 9/C osztálya is evezve töltötte az osztálykirándulást.
Az első nagy program május 29-én zajlott a Nagymaros –Újpest útvonalon. Ahogy minden évben, most is sok érdeklődőt vonzott a kikapcsolódási lehetőség. Százhúsz ember 22 kenut megtöltve evezhetett jó hangulatban a ragyogó napsütésben.
Az újpesti vízi csapat azóta már szerencsésen túl van a 32. éve hagyományosan megrendezett Esztergom – Újpest vízi túrán is, amely idén nem fukarkodott a zivatarokkal sem.
Idei nagy táborukat július 7. és 23. között rendezik meg az Újpest – Mohács – Belgrád – Vaskapu Duna-szakaszon.
Augusztus 22-26-ig gyermek vízi tábor lesz az Újpesti Hajós Klub csónakházában (Újpest, Üdülő sor 7/a.,  a Megyeri Csárda mögötti Duna- parton, érd.: Varga Jánosnál 30/327-0990, www.hajosklub.hu).
Emellett egész nyáron egynapos vízi túrákon vehetnek részt az érdeklődők, vasárnapokon, Újpest-Szentendre, valamint Újpest – Horány úti céllal.
Varga Eszter