Vízről és természetről a lápvilág mentén

  •  
  •  
  •  

Kívánni sem lehetett volna szombatra szebb időt, mint amilyen a víz világnapját ma köszöntötte. A kora nyarat idéző napsütés sokakat csalogatott a szabadba, a jeles nap megünneplésére.

Jó néhány évvel ezelőtt, az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték a szakemberek a víz világnapjának megünneplését, majd ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá. A világ azóta is emlékeztet bennünket magánembereket, de a kormányok, szervezetek figyelmét is a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

A víz világnapján szombaton  a Rex Állatsziget meghívását fogadtuk el.

Családok örömére

A víz éltető erejére szombaton a Rex Kutyaotthon Alapítvány is emlékezett, amely éppen ezzel a programmal nyitotta idei családi rendezvényeinek sorát. Az idén éppen tízéves Állatszigeten kilenc éve rendezték meg először a víz világnapjának- családi nappá emelt- rendezvényét. Nem nehéz megjósolni, egy év múlva megrendezik a jubileumi napot is.

Fővédnöknek a lokálpatrióta újpesti természettudóst dr. Kriska György osztályvezetőt, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont, Duna-kutató Intézet főmunkatársát kérték fel a szervezők. A belépés minden két, és négylábú vendégünk számára ingyenes volt.  A gyönyörű időben csak a szél miatt viseltek sapkát, kendőt a kicsik, a nagykabát a csizma már mindenkiről lekerült.

A Rex bejáratánál műanyagból kialakított mini horgásztó kötötte le a le a legkisebbek figyelmét, a játék halacskákat a legtöbben nagyon hamar partra vetették. Azután új kalandok felé vették az irányt a gyerekek. A kecskék, birkák megélénkülve fogadták a hétvégi látogatókat és hálásan rágták a zoo-csemegét. Hosszú sor állt türelmesen a lovaglásra várakozva. Sült a kenyérlángos, a kürtőskalács, készült a vattacukor. Majd következett az ünnepélyes megnyitó és a vízre terelődött a szó.

A Rex programjának fővédnöke, dr. Kriska György a dunakeszi lápról tartott előadást, az újpestiek közös sikerének is nevezve a megmentésre irányuló négy évvel ezelőtti tetteket. Emlékeztetett ara, hogy a Rex Állatszigeten is sok szó esett a lápvilág megmentéséről, átörökítéséről. Az előadó kiemelte, hogy a vízi és a vizes élőhelyek szerepét és a természetvédők és magánemberek felelősségét. Említést tett arról, hogy az Állatsziget területén is van vizes élőhely, egy lápmaradvány, amely a természetvédelem hatására újra benépesült növényekkel, állatokkal, s nemsokára békák berregése veri majd fel éjszakánként a Rex területén élő háziállatokat. 

Ne pazaroljuk

A gyönyörű időben törzslátogatók és új vendégek egyaránt kíváncsiak volt a Rex programjára. Némedi Béláné férjével és óvodás unokájával, Zsófival látogatott ki. Mint megtudtuk, rendszeres jönnek a Rex programjaira. 

– Szerencsére sokat változott a világ, igen, komolyan kell vennünk, hogy az ivóvíz érték és ugyan kinyitjuk a vízcsapot és folyik a jó minőségű ivóvíz, de ez nem jelenti azt, hogy korlátlan  a Föld vízkészlete és nyugodtan lehet azt pazarolni –mondja Erzsike. Emlékszem,  hogy Borsodban a nagyszüleimnél még kútból húztuk fel az ivóvizet, amit időről időre be kellett vizsgáltatni. Nagy becsben tartottuk a jó ivóvizet- emeli ki a víz világnapjáról szólva. 

Egy kép 

Halász Gábor feleségével, Andival és kisfiukkal, Gergővel érkezett a programra.

– Nekem a víz világnapjáról egy nagyon szép felvétel jut az eszembe, amit egy fotókiállításon láttam- mondja az apuka .– Egy csöpögő vízcsapból próbált egy kutya a nyelvével vízcseppekhez jutni. Azt hiszem, az elkapott pillanat mindennél jobban kifejezi, hogy a víz az élethez szükséges ember és állat esetében egyaránt. Örülök annak, hogy az iskolákban is egy napot áldoznak a világnapi programokra, a mi gyerekeinknek már a vízkészletet óvva kell felnőniük. 

A víz szeretete

Lázárné Betti a kétéves Noémit terelgetve mondta el: a szép időben kár lett volna odahaza maradni. A csöpp lány a meséskönyvekből régóta felismeri a kacsát, a bárányt, a lovat, de itt rá is csodálkozhat  az életnagyságban szemlélhető állatokra.

– A vízzel, konkrétan a Balatonnal már tavaly nyáron is barátságot kötött, remélem, idén sem idegenkedik majd tőle. Mindenesetre mi a természet minden oldalát és  árnyalatát szeretnénk az évek során megismertetni vele- mondja a fiatal anyuka.

Mindazokat, akik délutáni programnak szánják az Állatsziget felkeresését, csak ösztönözni tudjuk az indulásra.  Lesz tűzoltóautós bemutató, fecskendővel lufira célzás, érkezik a MOHOSZ, amelynek  tagjai halismertetőt tartanak. Az Európa hajó kapitánya vízi élményeiről mesél. S lesznek még egyéb meglepetések a fél négy órás zárórát jelentő tombolasorsolásig..

Lesz folytatás!

Az Állatsziget a tavaszi szezonnyitó családi rendezvényét követően is tárt karokkal várja programjaikra az érdeklődőket. Nagyszabású családi nappal köszöntik például április 19-én a Föld napját és a húsvétot, majd május 17-én a madarak és fák napját. A nyár kezdetét pedig a júniusi gyermeknap jelzi.

B. K.