Vizsgálják Bayer Zsolt várbéli lakáscseréit

  •  
  •  
  •  

Az I. kerület polgármestere a közösségi médiában tette közzé, hogy elrendeli Bayer Zsolt két várbeli lakáscseréjének vizsgálatát. Szerinte a fideszes publicista egy interjúban beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat.

A Várnegyed vezetője a következőket idézte Bayer Azonnali-interjújából:

„Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi száraz pecsétet. Miután én elolvastam az önkormányzati újságban, hogy mennyi az ára, nem az ujjamból szoptam, mégis, mit kellett volna nekem mondani? Hogy hahó, emberek, itt valami nagy gáz van?”

Az újságíró hozzáfűzte:

„Amikor én ezt az egészet 2017–18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt. Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint? Menjenek fel a Várba, és kérdezzék meg: tízből tizenegy így csinálja, mert máshogy nem lehet.”

V. Naszályi Márta szerint azonban lehet máshogy. A polgármester úgy látja, a publicista az interjúban tett kijelentéseivel beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat, a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester idejében.

„A cikk önként nyilvánosságra hozott állításait megismerve nem tehetek mást, mint hogy elrendelem Bayer Zsolt két lakáscseréjének a vizsgálatát mindezek figyelembevételével”

– áll V. Naszályi bejegyzésében.

Az I. kerület vezetője hangsúlyozta: polgármesterként elkötelezett aziránt, hogy a kerület lakói számára igazságos bérlakásrendszert hozzanak létre, és a lakások bérbeadása, az eddigi gyakorlattal ellentétben, teljesen átlátható legyen.

„Azért dolgozunk, hogy minden üres lakást pályázhatóvá tegyünk, a jelenleg készülő és hamarosan bemutatandó új lakásrendelet alapján minél szélesebb körben kiszámítható, biztonságos lakhatást nyújtsunk a kerület lakóinak.”

, , , , ,