Vízzel tüzet – tűzzel vizet

  •  
  •  
  •  

Az ENSZ 2008-as határozata alapján az idei év a kémia nemzetközi éve, melynek jelszava:
„Kémia – a mi életünk, a mi jövőnk”. Az eseménysorozat meghirdetésének kifejezett célja volt, hogy a fiatalok kémia iránti érdeklődését növelje.

Ennek a szándéknak a szellemében került sor 2011. január 26-án (az események magyarországi programsorozatának nyitó napján) iskolánk, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola kémia előadótermében egy kísérletsorozat bemutatására, melynek mottója: Vízzel tüzet – tűzzel vizet. A kísérletek eredményeképp mindennapi életünk részét, az emberiség egyik legfontosabb kincsét, a vizet egészen új megközelítésben ismerhettük meg.
A bemutatóra iskolánk, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola valamint az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium együttes rendezésében került sor.

A zsúfolásig megtelt kémiateremben szemkápráztató és meghökkentő kísérletek szemtanúi lehettek az érdeklődők. Megtapasztalhatták, hogy a víz – katalizátorként működve – képes tüzet gyújtani, füstöt-szikrát előidézni, hogy az égő magnézium redukálja a vizet, s a vízgőzben is tovább ég, hogy bizonyos könnyűfémek lánggal égnek a vízfelszínen, s hogy az „elefánt fogkrémje” olyan habfelhő, ami fölött a gyújtópálca égése intenzívebbé válik.

A kísérletsorozat legfőbb tanulsága a diákok számára egyértelműen annak a felismerése volt, hogy a kémia nem csupán unalmas, száraz, megtanulhatatlan tananyag, hanem egy izgalmas, „meglepetésekkel” és csodákkal teli világ is, mely átszövi mindennapjainkat, hétköznapjaink nélkülözhetetlen része.
A bemutató órán részt vevő, különböző évfolyamokra járó tanulók személyesen is megtapasztalhatták, hogy a kémiai ismeretek elsajátíthatók, hiszen az óra végén sikerrel töltötték ki a kísérletekre vonatkozó tesztlapokat.

A nap fénypontját szó szerinti és átvitt értelemben is a lángoló Gundel-palacsinták jelentették, amelyekből minden jelenlévő kedvére falatozhatott – persze, csak miután a láng kialudt. Hát, így lesz a kémia hétköznapjaink része.

(bzs)