Nem kell tikkasztó kánikulának lennie ahhoz, hogy az újpesti embereknek eszébe jusson városunk egykoron legendás strandja, a Tungi. Egészen pontosan eredeti nevén UTE Dunafürdő avagy másként Tungsram Versenyuszoda és Strandfürdő. De nekünk, újpestieknek csak Tungi volt. Így lazán, szlengesen.
Mindenkinek megvan a maga emléke a Tungiról. Az idősebbek még személyes élményekkel telve gondolnak vissza rá, a nagyon fiatalok pedig szüleik és nagyszüleik elmesélései alapján ismerik. Nekem szerencsére még vannak gyermekkori emlékeim az ikonikus strandról.
Az UTE Dunafürdő 1938-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Külső-Váci út mentén. Kiváló strandolási és sportolási lehetőséget biztosított az embereknek, többek között a magyar vízilabda válogatottnak is. Eleinte csak három medencével: egy verseny-, egy vendég- és egy gyermekmedencével működött. A mindenki által kedvelt „Gombás”, csak később került kiépítésre. A strand hatalmas területű volt, több mint tízezer főt tudott egyszerre fogadni. Népszerűségét az is bizonyítja, hogy az akkori tömegközlekedést is megváltoztatták miatta: a 87-es (későbbi 10-es) villamos vonalát meghosszabbították egészen a Megyeri Csárdáig. Nem csak az újpestiek használták; a fővárosból több helyről is érkeztek látogatói.
Sok ikonikus arcról hallottam a Tungi kapcsán. Az egykori igazgató, Németh bácsi, aki nyugdíjazásig vezette a komplexumot vagy Szabó néni, a mindig kedves, mindent is tudó kabinos nyomot hagytak az emberekben. De talán mind közül a legismertebb Csukor Laci bácsi, a legendás úszómester-edző, aki sajátos oktatási stílusával nevelte a fiatalokat és persze az idősebbeket is. Generációk tanultak meg úszni általa, megkérdőjelezhetetlen tekintély volt Újpesten. Mindig elsőként érkezett és utolsóként távozott a strandról. Ott volt már az 1937-es építkezések kezdetén; a fűzfákat és a jegenyesort is ő ültette. Ahogy egykori emléktábláján volt olvasható, 50 évet töltött el a medence partján. Itt maradt, pedig mehetett volna. A legendák szerint, amikor „disszidálni” készült, indulás előtt búcsúzóul még benézett a strandra: látta a kabinokat, az üresen álló medencéket, megérezte az újpestieknek ismerős „Duna-szagot” és inkább úgy döntött, itt marad.
Sokat gondolkodom azon, vajon mi lehetett a Tungi titka. Miért szerettünk, szerettem annyira oda járni? Nem volt tökéletes, nem volt „ötcsillagos”, de talán pont ezért imádták. És mert lelke volt. Az olyan emberek miatt, akik ott dolgoztak, és akik oda jártak sok esetben minden nap munka után. Igazi strand hangulat uralkodott a Tungin, árnyas fák, Duna-illat, nyugalom. Előttem van a híres Kör-Büfé, az örök és megunhatatlan felhozatalával: sör, lángos, zsíros kenyér.
Bay Zoltán visszaemlékezéseiben azt írja, hogy a Tungi „az életből született, nem pedig valami központi, irodai elgondolásból. Ezért van harmóniában a környezetével. Újpest Dunát járó népének ez kell.” Az újpestiek tették tehát azzá, ami.
Azonban az újpestiek kedvenc helye 2004-ben bezárta kapuit. Az urbexeseknek köszönhetően viszont tudjuk, hogy még 2005-ben is ideiglenesen működött: az ott talált naptár szerint augusztus 27-e volt az utolsó nyitvatartási nap, 28-án pedig már nem fogadott vendégeket a strand. A Tungi ma már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára; fákkal benőtt medencék, omladozó épületek a posztapokaliptikus környezetben. A Kör-Büfé, a Gomba és a mozaikos rajtkövek lassan teljesen eltűnnek, és a természet átveszi az uralmat felettük.
Ez a strand nekem az önfeledt gyermekkor helyszíne, egy fogalom, egy életérzés. Nekünk, újpestieknek a működése idején az egyik legfontosabb identitásképző elem volt és azt hiszem, mind a mai napig az. Remélem, mindig az is marad.
Hornyák-Kövi Franciska