Ez a jelmondata a Lions Clubnak, amely két évtizede már Újpesten is szolgál. Jótékonysági karácsonyt rendez, időseket támogat, ruhagyűjtést szervez, szemszűrő vizsgálatot biztosít. Húszéves születésnapját ünnepelte az Újpest- Árpád Lions Club.
1917-ben Chicagóban egy jómódú emberekből álló baráti társaság elhatározta, hogy segít a látássérülteken. Ez volt az első Lions Club. Az “oroszlánok” alapvető célja azóta is a vakok és gyengén látók támogatása, de más rászorulókon is segítenek.
– 1994. október 18-án újpestiekből alakult meg az Újpest-Árpád Lions Club, és hatalmas lendülettel kezdtük el a munkát. Vagyis azt, hogy segítsünk másokon – emlékszik a kezdetekre Ütő Ákos, a klub egyik alapítója, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének egykori kormányzója.
– A legfontosabb talán a karácsonyi rendezvényünk, amelyet idén már a huszonegyedik alkalommal szervezünk meg. Évről évre négyszáz-négyszázötven rászoruló újpesti gyermeknek adunk ajándékot és egy kis ünnepi műsort. De a hagyományos rendezvényeinken túl új dolgokkal is próbálkozunk. Egy évvel ezelőtt egy szemszűrő eszközállományt és az ehhez szükséges járművet, egy szemszűrő buszt adott össze a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége, francia és német barátaink segítségével – meséli Saly Péter, az Újpest-Árpád Lions Club elnöke.
Október 18-án a Polgár Centrumban tartott születésnapi ünnepségen Wintermantel Zsolt köszönte meg az Újpest-Árpád Lions Club két évtizedes önzetlen segítségnyújtását, Saly Péter klubelnök pedig a klubtagok áldozatos munkáját. Az újpesti “oroszlánok” abban bízva tekintettek vissza az elmúlt húsz év eseményeire, hogy a következő két évtizedben is hasonlóan hatékonyan tudnak majd segíteni a rászorulókon.
J. M.