•  
  •  
  •  

Nem lehet válogatni az oltások között.

Folyamatosan zajlik az idős emberek oltása, már 35 299 szépkorú kapta meg a vakcinát – mondta az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs tájékoztatóján. György István közölte, hogy a 60 év alatti krónikus regisztrált betegek oltása is megkezdődik. Ez a csoport az AstraZeneca készítményét kapja meg. Az államtitkár hozzátette: az oltóponton nem lesz lehetőség válogatni a vakcinákból, ha valakinek nem felel meg, ami éppen van, az később kaphat csak injekciót.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, hogy mostantól Ausztriában is 10 napos karantént kell számítania az odautazóknak, de ez a szabály az ingázókra nem vonatkozik. A hétvégén több mint 600 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselés szabályainak megszegése miatt. Hozzátette, hogy két üzletet is bezártak hat hónapos időtartamra, de az nem derült ki, hogy a tulajdonosok csak megfeledkeztek a szabályokól, vagy szándékosan nyitottak ki a tilalom ellenére is.

Müller Cecília tisztifőorvos örömtelinek nevezte, hogy már nagyobb a beoltottak száma, mint a gyógyultaké. Elmondta, hogy az AstraZeneca oltóanyagát könnyebb tárolni, ez jelentős terhet vesz le az egészségügyi dolgozók válláról. Azt is hozzátette: az oltások többségének nincs felső korhatára, de minden esetben az altatóorvos dönt. Az oltás semmilyen előkészületet nem igényel, de nem tanácsos éhgyomorra, illetve szomjasan menni, nyugodtan együnk-igyunk előtte.

A 18-60 év közötti krónikus betegek esetében visszafelé haladnak majd az életkorban – mondta kérdésre Müller Ceclíia. Nemcsak ez, hanem a krónikus megbetegedések száma is számítani fog majd abban, ki kaphat hamarabb oltást.

, , ,